Grafománia

Az írás valahogy mindig megtalált. Ez jelentette a kályhát, ahonnan elindultam...

Revolvermaps
www.idokep.hu

Hőtérkép

Üdvözöllek!

"Föltettem magamban, hogy bölcsességemben mindent megvizsgálok és kikutatok, ami az ég alatt történik... Láttam mindent, ami csak végbemegy a nap alatt, és kiderült: minden csak hiábavalóság és szélkergetés... Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt: Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének… Ekkor megértettem: nem tehet jobbat az ember, mint hogy örüljön és élvezze az életét".
/A Prédikátor könyve/

Feedek
Megosztás
Jelenlegi látogatók száma
ÁRFOLYAMOK
Legfrissebb hozzászólások
  • KŐRBEJÁRÓKA: @Prédikátor: na, én szívesen kihagytam volna.A felújítás azonban kényszerített.
    (2018-06-21 18:36:17)
    Beszédes múmiák
  • Prédikátor: @KŐRBEJÁRÓKA: Van egy rossz hírem, a végén mindenki hűtőkamrában köt ki, jobb esetben. Egyébként minden múmia-kiállításon tolongtak a látogatók. Egyszerre viszolyognak és kíváncsiak az emberek.
    (2018-06-21 17:52:38)
    Beszédes múmiák
  • KŐRBEJÁRÓKA: Érdekes téma. Egyszer fent dolgoztunk az Anatómiai intézetben, nem az volt életem élménye. Félévig éreztem a szagokat, előjöttek a képek , a múzeumi képek a nagytermi előadóban kiterített holtest látványa, a "FÜRDŐ" AHOL a fertőtlenítőben úszkáltak a páciensek. Soha többet ilyen helyre. Pedig, gyerekkoromban sok vízbe fulladt embert kihúztunk, láttam. BRRRRRRRR
    (2018-06-21 10:37:37)
    Beszédes múmiák

Hol a határ?

A nyuszikáról gyerekkorom óta tudom, hogy a gyávaság jelképe. Vajon, a tapsifüleseket genetikailag így kódolták, vagy köztük is akad félelmet nem ismerő, vakmerő jószág? Ha léteznek ilyen egyedek, nagyon érdekelne, hogyan győzik le a félelmüket. Hogyan lesz a reszketeg nyulambulamból lélekben bátor oroszlán, aki semmitől nem retten meg, nem futamodik meg.

Bevallom, egy reszketeg nyuszi vagyok autóvezetőként. A filozófiám is olyan, ami talán gátolja a fejlődésemet.  Folyton meg akarom előzni a bajt, kerülöm a számomra kockázatos helyzeteket és azt sem merem bevállalni, ami a vezetéssel együtt jár. Épp ezért hosszú a lista, amikor nem szállok autóba. Például nem akarok rossz látási körülmények között vezetni. Csakhogy november van és egy bő héttel ezelőtt mindennap arra ébredtem, hogy az orromig sem látok. Volt olyan nap, amikor 11 órakor még nem múlt el, délután 3-kor viszont újból ereszkedni kezdett a köd, ami az országúton még sűrűbb. Mese nincs kocsiba kell ülnöm. Csakhogy van-e nekem ködlámpám, és ha igen, hol a kapcsológombja? Szétnéztem a műszerfalon és volt némi sejtésem, de nem voltam benne biztos. Kapóra jött, hogy az egyik ismerősöm, aki régi  úrvezető és ugyanolyan márkájú kocsija van, mint nekem, váratlanul betoppant. Ő majd megmutatja, nem kell elővennem a Suzuki használati útmutatóját. Miközben nyitottam a kaput, rögtön a kocsihoz vezettem. Rámutattam a piros búrára és neki szegeztem a kérdést: ugye ez a ködlámpa? Hallgatott. Kinyitottam az ajtót és rámutattam a kapcsológombra, sárga fényű a konroll lámpa színe. Végre az ismerősöm megszólalt, hogy az ő kocsija régebbi kiadású, neki nincs ködlámpája se elől, se hátul. Oda léptem a Suzukijához és láttam a saját szememmel a hátsó ködlámpát. Kinyitotta az ajtót és csak annyit mondott: "jéé, nekem is van ilyen". Nem akartam hinni a fülemnek, több mint 10 éve közlekedik ködlámpa nélkül! Fontos számára, hogy lásson, de arra már nem terjed ki a figyelme, látszódnia is kéne.

Nem vagyok képes legyőzni a vezetési nyusziságomat. Félek azoktól az utaktól, amiken még nem jártam. Nem merek 80-nál gyorsabban hajtani ideális körülmények között sem. Az autópályát messze elkerülöm, az ötödik sebességfokozatról hallani sem akarok. Még soha nem előztem, csak a bicajosokat kerülgetem... Nagyon nem jól van ez.

Tizenegy hónap alatt nem sokat, mindössze kétezer kilométert tettem meg. A legnagyobb dilemmám, mikor legyek óvatos és mi az, amit bevállaljak, leküzdve a félelmemet.

Meseautó

Üzenem a kínai tudósoknak, hogy nekünk, szőke nőknek nem fog bejönni a gondolatvezérlésű autó egy kicsit sem. Időben szólok, álljanak le a fejlesztéssel. A hímsoviniszták most persze poénkodnak, hogy a szőkéknél a vezérlés nehézségekbe ütközik, mert nincs, ami vezéreljen. Nem kell ez a duma, a szőke nős viccek ideje lejárt. Inkább arra válaszoljon valaki, hogy képzelték ezt a fejre illeszthető ízé-érzékelőt. És mi lesz a frizuránkkal? Ha nem számítana, akkor bukósisakban motoroznánk. Jó, hogy az egész fedélzeti számítógépet nem sózzák a nyakunkba.

Már csak azért sem jósolok nagy jövőt ennek a gondolatvezérléses kocsinak, mert britek tudtommal jobb ötlettel rukkoltak elő és jobban haladnak a megvalósítással is. Nemsokára megkezdik a vezető nélküli autók tesztelését. A hírre örömujjongásban törtem ki. Főleg, amikor azt olvastam, hogy az ilyen kocsiban nincs kormány, vagy pedálok, csak egy állj-indulj gomb. Nekem nincs is másra szükségem csak egy ilyen gombra! A kormány eddig is útban volt.

Érdekel, kit büntetnek meg a közlekedési rendőrök a vezető nélküli autóban? Persze az is lehet, hogy a szabálysértéseket is elfelejthetjük, annyira szuperek lesznek a járgányok. Á, nem, a gépek sohasem tökéletesek.

Be kell vallanom, T-betűs vezetőként nincs könnyű dolguk velem a közlekedési partnereimnek. Legutóbb az országúton haladtam, egy kamion szorosan mögöttem jött, ezzel próbált arra ösztökélni, hogy hajtsak gyorsabban. Ijesztget a szemét - le nem vettem a szemem a visszapillantó tükörről. Morfondíroztam: nem akarom, hogy rám nyomuljon, de azt sem, hogy megelőzzön, mert akkor nem látok ki mögüle. Gyorsítani sem fogok, mert a kanyar után lakott település kezdete, a bokor alatt pedig a rendőrök. Kivételesen örültem nekik, a kamionos végre leszakadt rólam.

Nem fecsegek

Nekem ne mondja senki, hogy nem lehetne olcsón és környezetszennyezés nélkül autózni, mert lehetne. Tudok, amit tudok a titkos olajlobbiról. Nem fecsegek, mert még eltesznek láb alól.

A nyersolajat bányásszák, és ebből párologtatják a benzint, hasonlóan a pálinkalepárláshoz. Már 1904-ben végeztek számításokat, mi az olcsóbb a ló vagy a benzinmotorral hajtott gép. Az utóbbi nyert, a benzin kilo- grammja akkoriban 16 fillérbe került.

Régóta tudjuk, hogy a benzin szénből és hidrogénből áll, nem hagy kunszt mesterségesen gyártani. Marcellin Berthelot francia kémikus volt az első, aki műbenzin létrehozásával kísérletezett. A második világháború előtt a szükséglet felét műbenzinből fedezték. Háború után pedig a termelés komoly méreteket öltött.

A hetvenes években hallottam először az energiaválságról. Mi olajkályhával fűtöttünk és akkoriban úgy éreztük, hogy a gázolaj ára az egeket súrolja, literenként 4 forintba került. Az "átkosban" suttogták, hogy az imperialista olajlobbi likvidálta a tudóst, megsemmisítette a benzint kiváltó találmányt. Aztán jött a közel-keleti olajválság, a benzinár begyűrűzött.

Sok év telt el azóta, de egyre többe kerül az autósoknak a tankolás. A bioenergia újabb reménységet adott, hogy eljő a nap, amikor olcsón autózhatunk. A biodízelt állítólag annak köszönhetjük, hogy a feltaláló felesége fasírtot sütött, de a férje szerint pocsékra sikerült, fűszerektől bűzlött. Az asszonyság rosszul viselte a kritikát. Mérgében fogta a használt sütőolajat - "akkor szagold ezt! - felkiáltással feltankolta vele ura dédelgetett tragacsát. A járgány a furcsa keveréktől megtáltosodott, bár a füstje átható fokhagyma, bors- és majoránnaszagot árasztott.

Milyen szép lenne, autózhatnánk korlátlanul, olcsón, a fenyegető ökológiai hatások réme nélkül, csak repcével kéne bevetni a fél országot. Mit mond erre a hatóság? - az üzemanyag jövedéki termék, csakis szabványos tölthető a gépjármű tankjába. Adót csal, aki mással próbálkozik! A fináncok, rendőrök megállítják a rántotthús-illatot árasztó kocsikat. A NAV megfúrta az olajlobbit.


 


A vezetési stílusom

Átlépni a saját árnyékunkat meglehetősen nehéz. Abban a korban kezdtem el autót vezetni, amikor másnak már megfordul a fejében, lassacskán abba kéne hagynia. Csakhát az élet bizonyos dolgokra rákényszerít. Kénytelen vagyok vezetni, mert bevásárolni, terheket szállítgatni, kutyagolni, ritka járatokra várakozni, sokkal nehezebb, mint beülni a kocsiba és kényelmesen  elintézni mindent. Vezetek akkor is, ha a mögöttem jövőnek kihullik tőle a haja.

Így volt ez akkor is, amikor legutóbb a faluból tartottam kifelé kényelmes ötvenes tempóban. Mögöttem jött egy világos verda, a márkáját nem figyeltem. Megelőzhetett volna, de inkább rám mászott, holott kinn van a T-betű. Tudni kell, hogy a faluban csak egy helyen van zebra (a polgármesteri hivatal előtt), de nem arra haladtam. Egy anyuka állt a forgalmas úttest bal oldalán, jó ideje várhatott, hogy átmehessen a babakocsival a túloldalra. Viszonylag váratlanul lassítottam, megálltam előtte. A mögöttem lévő autós a kis követési távolság miatt épphogy meg tudott állni. Rám dudált, aztán hirtelen kiugrott mögülem és majdnem elgázolta a babakocsit toló nőt.

Levontam az eset tanulságait és remélem a mögöttem haladó autós is.  Udvariasságból nagy hülyeség balesetveszélyes helyzetet teremteni. Megállás előtt nem néztem a tükörbe és ha erre nincs idő, jobb, ha máskor nem is állok meg merő udvariasságból. De mi van, ha egy gyerek szalad az útra váratlanul. Itt van a mögöttem haladó felelőssége. Neki akkora követési távolságot kell tartania, hogy a legváratlanabb helyzetben is képes legyen a megállásra és ne csapódjon a hátsómba.

Megesett már, hogy a kormánykerék forgatása közben véletlenül bekapcsoltam a távosági fényszórót, de nem vettem észre. Erre gondoltam, amikor az első szembejövő autós rám villogott. A kék kontroll lámpa ezúttal nem égett. Visszafelé egymás után villogtak rám az autósok, azon töprengtem, miért. Nyolcvannal haladtam, egy kanyar következett, ezért lassítottam. Utána szabályosan már csak 50-nel haladhatnánk, mert ott a település kezdtete, de persze ezt a sebességet senki sem tartja be, mert a falu valójában 200 méterrel feljebb kezdődik. Már a kanyarban voltam, amikor megláttam a rendőrkocsit a bokorban. Ilyen hülye nem lehetek, ismerem a jelzést, de eszembe nem jutott, hogy emiatt villognak.

Utálok száguldozni, az M0-ásra ezért nem merészkedem, az autópályáról nem is beszélve. A vezetési stílusom, ha egyáltalán van ilyen, messze nem sportos, kifejezetten nyanyás. Irtó röhejes lenne, ha gyorshajtás miatt büntetnének meg.




Valami elkezdődött

Jó ideje kutatják, mitől alakulhat ki autó és gazdája között bensőséges viszony. Most, hogy így belegondolok, valami elkezdődött közöttünk is. Még az elején tartunk,  csak "járunk", de tagadhatatlan, működik az a bizonyos kémia, főként ha teli a tank.

Azt írják, hogy Jung személyi-ségelmélete alapján kétféle autós van. Az egyik úgy teszi fel a kérdést: "Mit tehet értem a kocsim?" Azt várja, hogy jármű biztonságban elvigye egyik helyről a másikra. A másik típus viszont személyisége kifejeződéseként értékeli a járművet, esélyként arra, hogy vezetés közben felfedezze a saját képességeit.  Kétségem sincs afelől, hogy az utóbbiak közé tartozom. Csakhogy mást is felfedeztem. Fiatalon, amikor jogosítványt szereztem, kifejezetten béna voltam a vezetéshez. Például kis ívben kanyarodáskor akaratlanul is felkapattam a járdaszegélyre. Képtelen voltam felmérni parkolás előtt, hogy két kocsi közé beférek-e, ezért meg sem próbáltam. Kissé kacsázva haladtam. Hosszú kihagyás után, most sokkal ügyesebb vagyok. Rájöttem miért.

A  kocsi a férjemé volt, aki hivatásos sofőrként milliónál is több kilométert vezetett. Ez a benzines jószág megszokta, hogy értő kezek irányítják és gondoskodnak róla. Amíg a gazda egészséges volt mindent megkapott és amikor beteg lett, szó nélkül türte, hogy hónapokig nem volt kiglancolva és egyre ritkábban vettük igénybe a szolgálatait. Aztán szegényke elvesztette hűséges gazdáját és hónapokig a kutya se nézett felé. Az aksija is lemerült. Már attól tartott, hogy túladok rajta. Nagy kő esett le a ketyegőjéről, amikor kiderült, hogy a családban marad.

Jelekből ítélve, ez az autó hálás nekem. Megveregettem a hogyishívjákját, csak így tovább: ne kaptasson fel a járdaszegélyre, ne kacsázzon, vigyázzon a bicajosokra és ha kicsi a hely, húzza össze magát. Legyen észnél, ha én nem, és akkor jó páros leszünk.

Vezessek áramot?

Régóta nem adtam hírt a vezetésről. Hát, eléggé kalandos. Nemrégiben beugrottam a totózóba. Másfél méterre leálltam az előttem parkoló Toyotától. Elintéztem a dolgomat, beülök a kocsiba és indulás előtt az utolsó pillanatban vettem észre, hogy valahogy rágurultam a Toyotára. Behúztam a kéziféket, kiszálltam, néhány centi lehetett a két lökhárító között és sehol egy tesztpilóta, aki kihúzna a bajból. Beültem, mély lélegzetet vettem, alaposan szétnéztem és rükvercben egy gázfröccsel rárepültem az útra. A kocsma teraszán békésen iddogáló urak reflexszerűen felugrottak.

Másik alkalommal egy dugóban véletlenül a járó motorra ráindítottam. Meg kéne szoknom, ha a forgalom zajában nem hallom a motor duruzsolását, a kontroll lámpák árulkodnak. Ettől kezdve egyforma időközönkénti zakatoló hangot hallottam hátulról. Ez nem jó jel. Már kint voltam az országúton, útpadka sehol, vérnyomásom az egekben. Bezzeg most lesem a műszerfalat. Gyakran pislogok hátra, füstöl-e. Beérek a faluba, félre állok. Kiderült, hogy amikor ráindítottam a járó motorra, véletlenül beindítottam a hátsó ablaktörlőt gyenge fokozatban. Ennyire hülye nem lehetek. Még sosem használtam, ezért nem volt ismerős a hangja. Amikor a tükörből hátra néztem, éppen állt. Szóval az ilyen blődségektől kiakadok. Most pedig gumikat tanulmányozok. A járgány ugyanis sikeres műszaki vizsgát tett, előtte szépen kiglancoltam. A szerelő megjegyezte, a két hátsó gumit ideje lecserélni.

Abból nagy baj nem lehet, ha olyat veszek, mint amilyet anno a férjem vett. Continental 165/70 R 14. Figyelek majd a DOT utolsó két számjegyére is, ami arról árulkodik, mikor gyártották. Olyan gumi kéne, ami négy évszakos és defekttűrő. Van ilyen? Az egyik szakértő azzal kezdte, hogy a defekttűrő gumi nem azt jelenti, hogy… - kértem, ne folytassa, értem! Szétnéztem a neten és megvigasztalódtam. Nem vagyok fehér holló, nem ám. Az egyik szerelő fotóval illusztrálta, hogyan nézett ki a cafatokban lógó durrdefektes gumi. A női vezető pedig azt kérdezte: ez még javítható? A karácsonyi halvásár jutott eszembe, amikor egy szőke nő az akváriumban úszkáló ponty előtt megkérdezte az eladót, hogy friss-e. A szervizes megosztotta, egy másik szőke, aki szintén defektet kapott, ahelyett, hogy megállt volna az autópályán, a bődületes zajt azzal tompította, hogy felhangosította a rádiót. Egy kommentelő meg is jegyezte: „ezeknek áramot kéne vezetniük, nem autót". (Fotó: www.belsoseg.blog.hu)

Az első bevásárlóutam

Legutóbb december elején számoltam be arról, hogy oktató melletti tízórás vezetés után, kimerészkedtem a kapun egyedül a kocsival. Van jogsim, de 20 éves és soha egyetlen percig sem vezettem vizsga után. A férjem halála után viszont égető szükségem lett az autóra, mert a sok cipekedéstől meggebedek. Íme a folytatás...

Tíz óra után teszteltem magam. Hamar rájöttem, hogy szükségem van további gyakorlásra és befizettem újabb 10 órára. Azt is eltelt, az oktatótól úgy váltam el, hogy másnap felhívom és megmondja, melyik napon, mikor folytatjuk... Tudat alatt sejtettem valamit, mert búcsúzóul kezébe nyomtam a magammal vitt újságot. Egy megrázó autóbalesetről szóló cikkem fölé firkantottam, hogy köszönöm a türelmét és a szakszerű munkáját, remélem, hogy velem ilyen szörnyűség soha nem történik meg.

Egy hálátlan dög vagyok, mert soha többé felé sem néztem.  Utólag úgy érzem, örült, hogy megszabadult tőlem. Rengeteg csinos, fiatal lány lesi a kegyeit.

Egy szó, mint száz, húsz óra gyakorlati oktatás után úgy döntöttem, hogy az alapokat elsajátítottam a többi talán magamtól is menni fog, de ha nem, a lakóhelyem közelében keresek oktatót, akivel elsősorban a környéken fogok közlekedni.

Őszintén szólva, legszívesebben soha többé nem ültem volna autóba, de semmi kedvem a gebedéshez, ezért minden másnap kikocsikáztam. Nem csúszos időben, nem csúcsforgalomban... kisebb nagyobb köröket róttam az aszfaltos utcákon. Nagy örömömre szolgált, hogy nem gázoltam el egy nagyon hülye kutyát, aki a kocsi baloldala felől egyenesen a kerekek alá futott. Fékeztem, hál' isten nem állt belém hátulról senki. Egy kanyarban volt bátorságom elhaladni a félsávot elfoglaló, hatalmas munkagép mellett, előtte azonban felvettem a szemkontaktust a magasban ülő vezetővel. Jelzett, hogy mehetek, hát mentem. Szándékosan betértem egy zsákutcába, hogy vajon meg tudok-e fordulni. Vért izzadtam. Rükvercben  10 centire álltam meg egy útszéli fától. Fülembe csengett az oktatóm szava, "arra felé nézz, amerre haladsz, tekerd hátra a nyakad!" Ezt utáltam, mert akármennyire erőlködtem, a szemüvegem szárán és fejtámaszon kívül alig láttam valamit. Az a fa egészen meggyőzött.

Tegnap egész nap köd volt, ez az idő nem tanoncoknak való. Ma kora délután végre kisütött a nap, jók voltak a látásviszonyok. Akkor irány a Tesco, megyünk vásárolni! Kényelmes tempóban áthaladtam a falun, az országúton 60 km/h a megengedett sebesség, négyesbe raktam a váltót, és haladtam hatvannal. Gyér volt a forgalom, ahogy arra számítottam. Húsz perc múlva áthaladtam a körforgalmon és meg is érkeztem a bevásárlóközpontba. Ott parkoltam, ahol a kutya se. Az út 6 kilométer volt oda, kissé leizzadtam és úgy elfáradtam, hogy legszívesebben szúnyokáltam volna egyet a parkolóban, csakhogy az idő sürgetett. Szürkület előtt hazahúzok, mint a vadlibák. Mára több dicsőségre nem vágyom. 

Bukta

Tíz óránál tartok. Eljött az idő, hogy kimerészkedjem a kapun egyedül a kocsival. A gyengébb idegzetűeket megnyugtatom, van jogsim, csak vizsga után soha nem vezettem, mellesleg közben eltelt 20 röpke év.

Pár hete beiratkoztam tanfolyamra, az oktató a fiam lehetne, de ez egyikünket sem zavar. Szóval elérkezettnek láttam az időt egy óvatos körre, a házunk körül, egy kevésbé forgalmas helyen. Az első utcácska simán ment, a keresztező jobb kezes utcánál körül néztem, ahogy a nagykönyvben megvagyon írva és becsorogtam. A második utcából fordultam volna a harmadikba, de azt hiszem nem húzódtam eléggé jobb szélre és a szemközti irányból beforduló autó nem fért el mellettem kellőképpen. Lányos zavaromba lefulladtam. A fiú egy darabig farkasszemet nézett velem, nem tudta, mi újság. Aztán valahogy betuszkolta a sávjába az autóját és gondtalanul elhúzott. Indítottam és végre bekanyarodtam, egy másik szembejövő autó miatt elfelejtettem a saját utcámba befordulni. Egy cifrát káromkodtam, ahogy az autósok szokták. Közben bepárásodott a szélvédőüveg. A fenébe, a fűtés-szellőztetésig nem jutottam el a gépkönyvben. Lassan véget ért az út, a forgalmas útra nem mehetek, visszafordulni pedig itt nem tudok. A festékbolt melletti parkoló jelentette a menekülőútvonalat. A hatalmas pocsolyát megkerültem és baj nélkül haza evickéltem. Az ipszilonnal nem kisérleteztem, orral bementem a kapun. Azon nem tépelődtem, hogyan fogok kitolatni. Veszélyes, mert nem látok ki az utcára a kerítéstől. A témát elnapoltam. Másnap tereprendezést tartottam a kertben, minden követ elhordtam az útból és csináltam egy piruettet a kocsival. Ismét orral kifelé parkolok. Végül is, nem törtem autót, nem gázoltam gyalogost, de ettől függetlenül megbuktattam magam és a következő tíz órát már befizettem.

Egy csokorba gyűjtöttem az oktató kedvenc kifejezéseit:

- Indulj már! Zöldebb nem lesz!

- Lassíts, kuplung, fék - megállsz!

- Nem látod a táblát?

- Mire jó az index?

- Gázt neki, lobogjon a hajunk!

- Könyörgöm, ne nyomd annyira...!

- Szállj már le a kuplungról!

- Mi lesz, szedd alá!

- Tekerd, tekerd..!

FOLYT. KÖV.

Rutinpálya

Az egyik pécsi bevásárlóközpont parkolójában oktatóval gyakorló tanulóvezető véletlenül „összetört” egy arra haladó autót.

A hír hallatán felkapom a fejem. Egy kis „kocc”, nem nagy ügy, mit kell ebből tévériportot csinálni. Ott helyben a szupermarket, lehet vásárolni festékjavító stiftet és egy pillanat alatt eltüntethető az az icipici szépséghiba, ami az ütközéstől keletkezett. Persze nem ezt mondanám, ha enyém lenne az autó, aminek neki koccantak. De nem az enyém, viszont én is most tanulok vezetni. Nem kérdés, hogy kinek a pártján állok. Ott lenn, a sötét pedálerdőben könnyen eltéved a láb. A kolléga nyomott egyet, és mint kiderült, fék helyett a gázpedálra lépett. Hoppá!

Hol volt az oktató? Ja, hogy ez kivédhetetlen.  De mit keres a tanulókocsi a parkolóban? Kiderült, hogy az autós iskoláknak már nem kötelező rutinpályát bérelni, így a kezdők ott gyakorolnak, ahol tudnak. Negyvenöt percenként 2400 forint/főből nem telik bérleti díjra. Szerencsétlen tanulók félre eső zugokban kénytelenek törni-zúzni. Egy gyalogos meg is jegyezte a riportban, hogy ez tiszta Amerika, roncs derbit csinálnak a parkolóból. Ezt a kijelentést meg sem hallottam, remélem, nem nekem címezte? Van rosszabb is. Némelyik oktató ars poeticája, néhány rutinpályás óra után kipenderíti a tanulót a forgalomba, hogy szokja a kipuffogógázt. Látom a jövőt, autósként sűrűn anyázni fogok.

Tanulópénz

Nagy nyűg számomra ez a vezetés. Korábban írtam róla, hogy 20 éve szereztem jogosítványt, de a vizsgát követően soha egyetlen percig sem vezettem. Most viszont égető szükségem lenne a kocsira. Már a gondolata is nagy merészség a részemről, hiszen folyton meggyűlik a bajom a gépekkel. A lelkivilágom virágos mezőkre, trillázó madarakra, kék bárányfelhőkre van kalibrálva nem pedig büdös, olajos masinákra. Egyes egyedül a mosógépet tudom kezelni, de elég gyakran megesik, hogy rosszul csukom le a fedelét, vagy nem megfelelő programra állítom. Nem véletlen, hogy nincs önbizalmam a vezetéshez. Tudom, mondták már, így nem lehet hozzáállni a kérdéshez. Rendben. Meg fogom tanulni!

Találtam egy oktatót, 45 perc 4000 forint. Tessék, ez valami vicc? Lealkudtam 3000-re, de ezt is sokallom. Kivitt egy félreeső helyre, ahol a 2x45 percből hatvan percig elméletet oktatott. Nem vonom kétségbe, kellett. Előzőleg átrágtam a könyvet, hogy miket kell ellenőrizni a kocsin, mielőtt elindulunk, de nem emlékeztem mindenre pontosan. Aztán megnéztük a kontroll lámpákat, a fékrendszert, a világítást… Az oktató kocsi  egy  dízeles Renault, automata sebváltós, az indítókulcsot kártya helyettesíti, ezeknek nem örültem, az én járgányom hagyományos. Összesen 20-30 percet „vezettem” körbe-körbe egyesben. Fékeztem, elindultam… Arra jó volt, hogy a félelmeim elmúltak, már nem görcsölök. Ezért fizettem helyben hatezret.

Ma reggel gondoltam egy merészet Elrohantam egy autós iskolába és beiratkoztam a legközelebbi tanfolyamra. A gyakorlati oktatás 45 perces óradíja 2400 forint, az elméleté 1000 forint. Felhívtam az oktatót és érzékeny búcsút vettem tőle. Erősködött, hogy akinek jogsija van, az nem mehet tanfolyamra. Aha. Nyelvemen volt, de lenyeltem: nem csípem, ha az orromnál fogva vezetnek.

Powered by Blogger.hu