Grafománia

Az írás valahogy mindig megtalált. Ez jelentette a kályhát, ahonnan elindultam...

Revolvermaps
www.idokep.hu

Hőtérkép

Üdvözöllek!

"Föltettem magamban, hogy bölcsességemben mindent megvizsgálok és kikutatok, ami az ég alatt történik... Láttam mindent, ami csak végbemegy a nap alatt, és kiderült: minden csak hiábavalóság és szélkergetés... Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt: Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének… Ekkor megértettem: nem tehet jobbat az ember, mint hogy örüljön és élvezze az életét".
/A Prédikátor könyve/

Feedek
Megosztás
Jelenlegi látogatók száma
ÁRFOLYAMOK
Legfrissebb hozzászólások
  • Prédikátor: @Eager: Már nem emlékszem, mi volt az ítélet és a neten se találtam erről infót. Talán felfüggesztetett börtönbüntetést kapott az üzemeltető. A halálbüntetés ennél az esetnél semmiképpen nem lenne releváns.
    (2018-10-20 15:03:26)
    A legendás bíró halála
  • Eager: Sajnos, az EU-ban tilos a halálbüntetés kirovása. Pedig igen sokan megérdemelnék, ahelyett, hogy életük végéig az ország tartsa el őket. Engem csak egyetlen dolog, bátortalanít el, nem rehabilitálható az, akin már végrehajtották. És sajnos a leggondosabb vizsgálat, az összes előírásnak való megfelelés, stb... mellet is történhet tévedés, no meg túlkapás is. Hasonló okok miatt ellenzem az eutanáziát is. Biztos vagyok benne, sok pénzre éhes örökös és becstelen orvos visszaélne vele.
    (2018-10-20 13:14:22)
    A legendás bíró halála
  • KŐRBEJÁRÓKA: @Prédikátor: Nem haragszom rájuk, van rokon és haver is aki rendőr. Akkoriban kicsit másabb volt minden. A gyerekcsínyeket is gyorsan még csírájában elfojtották. Attól még próbálkoztunk.
    (2018-10-14 06:33:37)
    Kihallgatás és a rendőri brutalitás

Szívtelen nemzedék

Örök dilemma, hogy a szívünkre, vagy inkább a józan eszünkre hallgassunk-e? Azok közé tartozom, akik hajlamosak az érzelmeikre hallgatni, holott ezerszer megtapasztaltam, a világ mozgatórugója a racionalitás. Meglepődve látom, az utóbbi években nő a kutatók érdeklődése az érzelmi intelligencia (EQ) iránt.

Száz év alatt 24 ponttal emelkedett az értelmi fejlettség mértékének átlagos mutatója (IQ). Ahogy nő a gyerekek IQ-ja úgy csökken az EQ-ja. A korábbi generációhoz képest a mai fiatalok érzelmileg labilisabbak, egyre magányosabbnak érzik magukat, depresszióra hajlamosak, rendetlenebbek, idegesebbek, és agresszívebbek. Így aztán egyre nő az elidegenedés, a drogfogyasztás, a bűnözés. Anélkül, hogy általánosítanék, nagy a veszélye annak, hogy a közömbös társadalomban felnő egy „szívtelen” nemzedék.

Az érzelmek jelentőségét munkahelyeken sem becsülhetjük le. Az egyre nagyobb és összetettebb feladatok elvégzéséhez megfelelő fizikai, idegi és lelki állóképesség kell. Ahogy karbantartjuk a testünket, úgy szükség van a lelkünk erősítésére, csak így juthatunk a teljes harmónia közelébe, amely fokozza a teljesítőképességet.

Az emberi arc az érzelmek egyik legfontosabb kifejezője. Egy érzelmileg intelligens ember pontosan leolvassa az arcról a hat (düh, undor, félelem, öröm, szomorúság, meglepődés) alapérzelmet. Ez ugyanis kulcsszerepet tölt be mások érzelmi állapotának és szándékának megértésében. Ha az érzelem felismerése téves, akkor félreértéshez vagy nem helyénvaló társas viselkedéshez vezethet.

Az érzelmi intelligencia nem azt jelenti, hogy képmutatóan kedvesek vagyunk másokhoz. Nem jelenti azt, hogy minden döntésnél csakis kizárólag az empátia, az együttérzés, segítőszándék dominál. Az EQ arról szól, hogyan irányítsuk a személyiségünket.

Az érett személyiség képes:

- a saját érzelmi állapotának felismerésére. Párhuzamot teremt az érzelmei, a gondolatai és a tettei között

- az érzelmei kontrollálására, és a kilengéseket a kívánatosabb irányba tolja

- tudatosan olyan érzelmi állapot elérésére, amely révén sikeresebb lehet munkában és magánéletben egyaránt

- mások érzéseinek olvasására, tiszteletben tartására, befolyásolására

- kielégítő társas kapcsolatok létrehozására és fenntartására

Ha valaki megkérdezné: mire jók azok a „nyálas” érzelmek? Emlékeztetném, a gondolkodás és érzelem kapcsolata az ókorig nyúlik vissza. A gondolkodók sokáig azt hitték, az érzelmek rontják a megismerés folyamatát és annak megbízhatóságát. Arisztotelész elsőként fogalmazta meg, az érzelmek kapcsolatban állnak a cselekvéssel. Később Darwin és mások írtak az érzelmek funkcióiról pl. olyan jelző és kommunikációs rendszert működtetnek, amely a faj, illetve az egyed túlélése szempontjából előnyös.

A magam nyelvére úgy fordítottam le a tudósok okoskodásait, az érzelmek segítenek abban, hogy eligazodjunk és megtaláljuk a helyünket a világban és jól érezzük magunkat a bőrünkben. (A képek Szász Endre alkotásai)

Csodálatos elme

Gyakran megesik, hogy egyetemisták összejönnek egy kis agysejt-pusztításra. Az viszont ritkán fordul elő, leginkább csak filmvásznon, hogy piálgatás közben egyiküknek zseniális ötlete támad. Az „Egy csodálatos elme” c. filmben a társaság egyik tagja megfigyeli, hogyan versengenek a többiek egy szőke bombázó kegyeiért. Ebből merítve megírja dolgozatát a versengés matematikájáról, amely pimaszul szembe megy Adam Smithnek, a közgazdaságtan atyjának a játékelméletről, 150 éve elfogadott kitételével. A tehetséges diák élete egycsapásra megváltozik, fényes jövő vár rá. A nagysikerű Oscar-díjas film a 2015-ben autóbalesetben elhunyt John Forbes Nash Nobel-díjas matematikus életéről szól.

Engem annak idején nem a sztori, vagy Russell Crowe színészi játéka ragadott meg, hanem amire a film címe is utal. Mi is történt ott és akkor abban a társaságban? John megfigyelt valamit, ami mindenki szeme láttára zajlott, de csakis az ő agyából pattant ki az isteni szikra, és hozott létre valami forradalmian újat. Ezt hívjuk kreativitásnak. Kitalálni, megoldani, létrehozni valamit, amit előzőleg még senki. Az alkotóerő, a találékonyság olyan képesség, amire mindig szükség volt és szükség lesz, amíg világ a világ. Már a fogalom meghatározása is sok fejtörést okozott, ahány tudós, annyiféle definíció.  Felfedezték a sokoldalúságát, hogy annyiféle kreativitás van, ahány féle emberi tevékenység; olyan sok szempontból vizsgálható, ahány féle aspektusa van az emberi természetnek (fizikai, pszichés, intellektuális, szociális, érzelmi…); s a kreativitás minden életkorban és minden kultúrában jelen van. Azt is tudják, hogy a kreativitáshoz az elmétől, a tudástól való szabadságra van szükség, nem véletlen, hogy a gyerekeknek óriási képzelőerejük van. Aztán ahogy haladunk a felnőtté válás felé, úgy nyesegetik szárnyainkat. Így lesz belőlünk többnyire begyöpösödött agyú, sémákban gondolkodó, unalmas felnőtt. Ám akad kivétel bőven. Itt van pl. a 16. században élt olasz festő, Giuseppe Arcimboldo. Rajta kívül kinek jutott volna eszébe egy-egy portrét gyümölcsök, virágok, állatok kavalkádjából ábrázolni?

Miért ne lehetne az emberiség javára kamatoztatni az elhunyt lángelmék tudását? Azt a sok-sok észt egyszerűen át kéne tölteni más valaki agyába. Ily módon nem vesztegetnénk éveket iskolapadban, hanem energiáinkat arra fordíthatnánk, hogy a kapott tudást tovább fejlesszük. Az elképzelés morbidnak tűnik, vagy mégsem? Amerikában ugyanis már megtették az első kis lépéseket. Összekötötték két ember agyát számítógépek és az internet segítségével: amikor az egyikük arra gondolt, hogy megmozdítja a jobb kezét, a másik megtette. Ez még ugyan messze van az észtöltögetéstől, de legyünk türelmesek, a tudomány rohamos tempóban fejlődik. Mindenesetre a kísérlet szigorúan titkos, mert ha a lusta diákok fülébe jut, azok bizony kivárnak.

De komolyan, valaki egyszer azt mondta, a képzelet fontosabb, mint a tudás, mert a tudás arra korlátozódik, amit most tudunk és értünk, de a képzelet átfogja az egész világot, és mindazt, amit majd egyszer megismerünk és megértünk. Kreativ emberek nélkül a jövő elképzelhetetlen.

Ördögi körben

Negyven év tájékán kezd mélyebben foglalkoztatni az élet értelme. Túl vagy már a gyerekkoron, az ifjúság után, az öregedés előtt állsz. Ebben a korban vagy a teljesítőképességed csúcsán. Mindig rohansz, soha nem érsz rá, ezernyi dolgod akad. Ha eddig nem lettél sikeres, nem gazdagodtál meg, kevés az esélyed rá. Tényleg a siker és gazdagság lenne a legfőbb a cél, amiért érdemes küzdeni, küszködni? A fenéket, te is tudod. De hát, ott vannak a gyerekek, meg akarod adni, ami jár nekik. És ott vannak a számlák, amiket ki kell fizetni.

Sokan menekülnek a hétköznapok sivárságától. Bárhová, csak el innen. Nagy a csábítás. A bódítószerek gyors megoldást kínálnak, de súlyos árat fizettetnek a rövid lebegésért. A drogok beletaszítanak a gödörbe, aminek az alját nem látod. Ugyanoda kerülsz, ami elől menekülsz.

Ha úgy érzed, benne vagy egy ördögi körben, akkor ideje, hogy találj néhány órát a csendes elvonulásra, elmélkedésre, amikor nem a napi gondok optikáján át látod az életedet. Legalább gondolatban szabadulj meg a monoton tennivalóid nyűgétől. Azt ne hidd, hogy ez időlopás, értelmetlen álmodozás. Sokkal tisztábban fogod látni a valóságot. Kapuk nyílnak meg előtted, holott korábban azt hitted, nincs tovább.

Nem kell feltalálnod a spanyolviaszt. Nagy bölcsek üzennek a múltból. Semmi mást nem kell tenned, csak olvasgatni, hogyan látták a világot és benne saját magukat.

Wass Albert szerint az embert örök nyughatatlanság hajtja:
"Az ember jár-kel a világban, mint valami nyugtalan vadállat, és valamit keres. De alighogy megtalálja, már hasznot akar belőle, és ezzel el is rontja a dolgokat. Mert a világ nem arra való, hogy hasznot hozzon valakinek...  És a haszon a leghaszontalanabb szó, amit az ember valaha is kitalált."

Márai Sándor is tudni vélte a választ:

"Te is azt hiszed, hogy az élet értelme nem más, csak a szenvedély, mely egy napon áthatja szívünket, lelkünket és testünket, s aztán örökké ég, a halálig? Akármi történik is közben? S ha ezt megéltük, talán nem is éltünk hiába? Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerű, ilyen embertelen a szenvedély? S talán nem is szól személynek, csak a vágynak? Ez a kérdés. Vagy mégis személynek szól, örökké és mindig csak annak az egy és titokzatos személynek, aki lehet jó, lehet rossz, de cselekedetein és tulajdonságain nem múlik a szenvedély bensősége, mely hozzákötöz?"

Marcel Jouhandeau filozófiai mélységeket tár fel előttünk:

„Élni annyi, mint folytonosan születni. A halál az utolsó születés. A szemfedő utolsó pólyánk. Vágyainkon kívül önmagunkból semmi sem érdekel bennünket, de vágyainkat nem mi választjuk. Vágyaink választanak és határoznak meg bennünket, és azon a napon, amelyen e vágyaktól megszabadulva felébredünk, nem győzünk csodálkozni, hogy mit műveltek velünk. Szegény életünk végül mintha nem is érne többet egy anekdotánál. Nézd – szólok magamhoz –, mivé változom? Mintha valami metamorfózis átélése fenyegetne, de semmiképpen nem a lét megszűnése. Meghalni annyi, mint a megsemmisülés előtt még egy pillanatig élni. Az utolsó mozdulat. Ez utolsó lépésnek a megtétele előtt senkit sem ismerhetünk. Ha visszafordulva látnom kell a sok hazugságot, csalást, gonoszságot, durvaságot, akkor így szólok: íme, egy földrész, amely sohasem volt az enyém. Idegen földről távozom.”

Robert Firestone mondta ki a végszót:

"Az élet értelmét nem fogjuk megtalálni egy valaki más által megírt, kő alá rejtett levélkében. Csak akkor találjuk meg, ha önmagunkból kiindulva értelmet adunk neki."


 




Hegyi beszéd

Valamit elvesztettünk az idők folyamán, miközben szabadságunk látszólag szárnyalni kezdett. Elődeink tudták, mi a jó és mi a rossz. A kérdést nem bonyolították, követték a szülők példáját. Munkanapokon látástól vakulásig dolgoztak. Vasárnap reggel megmosakodtak, felvették az ünneplő gúnyát és elmentek a templomba. Buzgón imádkoztak, cserébe feloldozást kaptak bűneik alól. Megtisztulva, hitükben megerősödve néztek a következő heti tennivalók elébe.

Nem csupán az öregek fixa ideája, hogy a világ rossz irányba halad. Szinte népbetegségnek számítanak a különféle lelki nyavalyák, amelyek szorongással, lelkiismeret-furdalással, szégyenérzettel, bűntudattal párosulnak. Hozzáértők szerint ennek hátterében erkölcs- és értékválság áll. Csak a jelen, a pillanat létezik. Tegyük azt, ami jó és élvezetes! – ez a hozzáállás most a menő.

Manapság sokkal keskenyebb a mezsgye a tiltott és a megengedett dolgok között. A józanész azt diktálja, ne lépjük át azt a határt, amit a törvény tilt. Senki nem akar börtönbe kerülni, azok sem, akik végül odajutnak. Hisznek benne, hogy megúszhatják és vannak, akik valóban megússzák. Nem a piti tolvajok, mert azokat könnyű elkapni, rács mögé zárni. A maffiózók medencés villája, sötétített üvegű dzsipje azt sugallja, te se legyél hülye, keresd a kiskapukat, a törvény alóli kibúvókat, mert a lúzer éhen döglik! Egyre csak kopik az a belső fék, ami visszatartana bennünket a bűntől. Nemcsak az számít ám bűnnek, amit a büntető törvénykönyvbe belefoglaltak, hanem az is, aminél megszólal a lelkiismeret. Hozzám, azaz egyszerű érvelés áll legközelebb, hogy a lelkiismeret olyan erkölcsi érzék, ami alapján képesek vagyunk a helyes és a helytelen megkülönböztetésére. Nagy kérdés, mit ítélünk jónak vagy rossznak. Nincs kész recept arra, mikor vagyunk túl szigorúak magunkhoz, vagy épp túl megengedőek. Mikor kell az eszünkre vagy/és a szívünkre, megérzéseinkre hallgatni. A lelkiismeret parancsol, vagy tilt, vagy megenged, vagy büntet és jutalmaz, vagy tanácsol, vagy jóváhagy,tehát nem az ember „jóakarata”

A hívő ember lelkiismerete - a keresztény hit szerint - Isten szava. A Katolikus Egyház Katekizmusa rámutat, a lelkiismeret az ember legrejtettebb magva és szentélye, ahol egyedül van Istennel. Az ember szívébe Isten törvényt írt..., mely mindig arra szólítja, hogy szeresse és cselekedje a jót és kerülje a rosszat. Lássuk be, Isten a lelkiismeretet illetően elég nagy nyomást gyakorol a nyájra. A keresztény erkölcstan, nem kevesebbet követel híveitől, minthogy felebarátját, mint önmagát szeresse, a jogtalansággal ne szálljon szembe, sőt a rosszat jóval fizesse vissza.

A teológiában egyébként is a lelkiismeret fogalma nélkülözhetetlen. A katolikus vallás arra tanít, kötelességed úgy élni, hogy tiszta legyen a lelkiismereted. Lehetsz ma született ártatlan bárány, az eredendő bűn miatt bűnhődnöd kell. Nem maradhat el a szenvedés misztériumának újbóli és újbóli átélése sem. Istennek tetsző dolog a mártíromság.

Sokan észre sem veszik, lelkiismeretüket alárendelik holmi külső tekintélynek, legyen az akár a szülő, házastárs, egyház, vagy állam… Akik ennek hatása alatt döntenek, gyakran szoronganak, hiszen tudatosan vagy öntudatlanul morális törvényalkotók kiszolgáltatottjaivá válnak.

Ami engem illet, nem vagyok benne biztos, hogy gondolkodás nélkül feláldoznám magam a szeretteimért, az idegenekről nem is beszélve. Önző lennék, nem szeretem őket eléggé?  Mentségemre legyen mondva, azt sem kívánnám, hogy a szeretteim áldozzák fel értem magukat, vagy a boldogságukat. Mindenkinek csak egy élete van, a túlvilág, reinkarnáció nem vigasz. Az emberbaráti szeretetnek nagyon sok formája létezik, az önfeláldozás ne legyen elvárás, amit ha nem teljesítek, a környezetem lenéz, megvet és elítél.

Ördögi körben

Negyven év tájékán kezd mélyebben foglalkoztatni az élet értelme. Túl vagy már a gyerekkoron, az ifjúság után, az öregedés előtt állsz. Ebben a korban vagy a teljesítőképességed csúcsán. Mindig rohansz, soha nem érsz rá, ezernyi dolgod akad. Ha eddig nem lettél sikeres, nem gazdagodtál meg, kevés az esélyed rá. Tényleg a siker és gazdagság lenne a legfőbb a cél, amiért érdemes küzdeni, küszködni? A fenéket, te is tudod. De hát, ott vannak a gyerekek, meg akarod adni, ami jár nekik. És ott vannak a számlák, amiket ki kell fizetni.

Sokan menekülnek a hétköznapok sivárságától. Bárhová, csak el innen. Nagy a csábítás. A bódítószerek gyors megoldást kínálnak, de súlyos árat fizettetnek a rövid lebegésért. A drogok beletaszítanak a gödörbe, aminek az alját nem látod. Ugyanoda kerülsz, ami elől menekülsz.

Ha úgy érzed, benne vagy egy ördögi körben, akkor ideje, hogy találj néhány órát a csendes elvonulásra, elmélkedésre, amikor nem a napi gondok optikáján át látod az életedet. Legalább gondolatban szabadulj meg a monoton tennivalóid nyűgétől. Azt ne hidd, hogy ez időlopás, értelmetlen álmodozás. Sokkal tisztábban fogod látni a valóságot. Kapuk nyílnak meg előtted, holott korábban azt hitted, nincs tovább.

Nem kell feltalálnod a spanyolviaszt. Nagy bölcsek üzennek a múltból. Semmi mást nem kell tenned, csak olvasgatni, hogyan látták a világot és benne saját magukat.

Wass Albert szerint az embert örök nyughatatlanság hajtja:
"Az ember jár-kel a világban, mint valami nyugtalan vadállat, és valamit keres. De alighogy megtalálja, már hasznot akar belőle, és ezzel el is rontja a dolgokat. Mert a világ nem arra való, hogy hasznot hozzon valakinek...  És a haszon a leghaszontalanabb szó, amit az ember valaha is kitalált."

Márai Sándor is tudni vélte a választ:

"Te is azt hiszed, hogy az élet értelme nem más, csak a szenvedély, mely egy napon áthatja szívünket, lelkünket és testünket, s aztán örökké ég, a halálig? Akármi történik is közben? S ha ezt megéltük, talán nem is éltünk hiába? Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerű, ilyen embertelen a szenvedély? S talán nem is szól személynek, csak a vágynak? Ez a kérdés. Vagy mégis személynek szól, örökké és mindig csak annak az egy és titokzatos személynek, aki lehet jó, lehet rossz, de cselekedetein és tulajdonságain nem múlik a szenvedély bensősége, mely hozzákötöz?"

Marcel Jouhandeau filozófiai mélységeket tár fel előttünk:

„Élni annyi, mint folytonosan születni. A halál az utolsó születés. A szemfedő utolsó pólyánk. Vágyainkon kívül önmagunkból semmi sem érdekel bennünket, de vágyainkat nem mi választjuk. Vágyaink választanak és határoznak meg bennünket, és azon a napon, amelyen e vágyaktól megszabadulva felébredünk, nem győzünk csodálkozni, hogy mit műveltek velünk. Szegény életünk végül mintha nem is érne többet egy anekdotánál. Nézd – szólok magamhoz –, mivé változom? Mintha valami metamorfózis átélése fenyegetne, de semmiképpen nem a lét megszűnése. Meghalni annyi, mint a megsemmisülés előtt még egy pillanatig élni. Az utolsó mozdulat. Ez utolsó lépésnek a megtétele előtt senkit sem ismerhetünk. Ha visszafordulva látnom kell a sok hazugságot, csalást, gonoszságot, durvaságot, akkor így szólok: íme, egy földrész, amely sohasem volt az enyém. Idegen földről távozom.”

Robert Firestone mondta ki a végszót:

"Az élet értelmét nem fogjuk megtalálni egy valaki más által megírt, kő alá rejtett levélkében. Csak akkor találjuk meg, ha önmagunkból kiindulva értelmet adunk neki."


 




Számláló lélek

Azzal kezdtem a napot, hogy átállítottam az órákat nyári időszámításra. Eltűnt hatvan perc az életemből, hová lett, ki lopta el? Milyen volt, hogy nézett ki? – nem tudom. Az időt önmagában nem érzékelem: nincs szaga, nem látom, nem tudom megfogni… Mulatságos, hogy ami egész életemben hajtott, űzött, ostorozott, az a valóságban nem is létezik. Akkor meg mit számít, hogy az óraátállítással odalett egy röpke óra? Az egész merő illúzió és mégis milyen nagy jelentőséggel bír. Ha bele gondolunk, a koraszülött csecsemő úgy kezdi, hogy siet a világra, ugyanakkor a „lusta” bébi a saját születését is lekésné.

Arisztotelész szerint létezik egy a tudatban rejlő – a múltat megőrző, és a jövőt váró - „számláló lélek”: Kétséges vajon, ha nem lenne tudat és nem lenne lélek, akkor idő lenne-e avagy sem? Mert, ha senki sem számolhatna, akkor az sem létezhetne, amit megszámlálnak.

Arisztotelésznek tengernyi ideje lehetett, vagy csak a napot lopta, őt nem sürgette a tatár. Engem bezzeg hajt, folyton úgy érzem, hogy lekések valamiről. Fiatalon nem foglalkoztam az idő múlásával, annyi volt belőle, mint a pelyva. Az évek során megtanultam értékelni és beosztani. Egyre nem figyeltem kellőképpen, az pedig, hogy az életem éveivel is okosan gazdálkodjam, ne csak a nap 24 órájával. De ami elmúlt, azt többé nem lehet visszahozni. A jelennel foglalkozom, még akkor is, ha olyan gyorsan telik, hogy alig bírom követni. Az én időm nem jár ólomlábakon.

A katolikusok szerint az emberi lét labirintusának csupán egyetlen kijárata van és az a végítéletet követő örökkévalóság. A hívőknek tehát csak a földi lét sietős, utána időtlen időkig ráérnek. Jó nekik.

Lapok az élet könyvéből

„Az asszonytól született ember rövid életű... Mint a virág kinyílik és elhervad, és eltűnik, mint az árnyék és nem állandó" (Jób 14:1—2).

Könnyes fájdalom, fekete gyász a halál érkezése, amikor elszólítja szeretteink egyikét, lehet szülő, testvér, gyermek, barát vagy ismerős, de elhunytával pótolhatatlannak tűnő hiányt hagy hátra az élők szívében.

A lelkész vigasztal, könnyet töröl, az örök élet útján a hit forrásából merít, Istenre bízza a lélek üdvösségét, de egyben figyelmeztet: ",Por vagy te s ismét porrá leszesz" (1 M 3: 19). A test a földé.

A temető röge betakarja a halottat, az élő azonban nem szakad el tőle, virágot visz a sírhantra, emlékjelt állít föléje, mert akit szerettünk, tiszteltünk, akiknek hálásak vagyunk, akikre büszkék vagyunk, aki sok gyümölcsöt termett az egyén és közösség számára, attól sem a halál, sem az idő soha el nem választ.

A temető az élet könyvének kiolvasott lapja - írta Szabó Dezső.

Titokzatos nép

A székely meg a fia az érett gyümölcsöket szedik össze a kertben. A fiú megkérdezi: - Mi lesz ebből a sok gyümölcsből, édesapám? - Ha anyád meggyógyul lekvár, ha nem, akkor pálinka.

Egy kövér székely nő magyarországi látogatásról két sonkát akar átcsempészni a határon, és a kocsiülés alá dugja. Kérdi tőle a vámos: - Asszonyság, van valami elvámolni valója? - Van két sonkám. - Hol? - Rajtuk ülök... - Akkor jó, továbbmehet - nevet a vámos.

A székely viccekből is tudhatjuk csavaros észjárásúak. Emellett jellemző rájuk a nagy túlélőképesség, miután a történelem során sok sorscsapás érte őket. Na, és buzog bennük a nemzeti öntudat.

Kétszáz éve vitáznak a székelyek eredetéről. Csaknem minden néppel kapcsolatba hozták már őket, amely a honfoglalás előtt Erdélyben élt, illetve amellyel a magyarság népvándorlás idején érintkezett. Senki sem ismerte jobban ennek a népnek a történetét, mint a 19. században élt, székely származású néprajztudós, Orbán Balázs. Hat kötetben írta meg A Székelyföld leírása c. főművét. Kettős honfoglalás elméletében László Gyula régésztörténész  a 670 körül, először a Kárpát-medencébe érkező griffes-indás motívumokat használó, ismeretlen népcsoporttal azonosítja a székelyeket.

Többféle elmélet született a székelyek eredetére, de mindegyikben vannak olyan tényezők, amik megkérdőjelezik az adott felfogás történethűségét. A székelyek mindig is magyarul beszéltek, de elmondható, hogy el is magyarosodhattak, vagyis lehetséges, hogy a honfoglaláskor más nyelvet beszéltek, majd később átvették a magyart. A székely írásról tartott tudományos konferencián az egyik előadó a „rovás” jelzőt nem tartotta indokoltnak, főként azért, mert azt sugallhatja, mintha minden, amit a laikusok „rovásírásnak” neveznek el, genetikai kapcsolatban állna egymással.

Akarsz-e örökké élni?

Gondolom, nem vagyok egyedül azzal az óhajommal, hogy addig akarok élni, amíg képes vagyok ellátni magam, amíg nem vagyok a családom terhére, ameddig az élet örömet is nyújt, nem csupán kínt és szenvedést. De mégis, hol húzódik az emberi élet határa?

Az Úr a Teremtés Könyvében 120 évben szabta meg az emberi élet végső határát. Ehhez képest Matuzsálem 969, Izsák 180, Mózes 120 évig élt – arról nem szól a fáma, hogy milyen naptár szerint.

Kr. e. 650 körül agyagtáblára írt babiloni eposz Gilgames küzdelméről szól a halhatatlanságért. A mintegy 3000 évvel ezelőtt élt mezopotámiai uralkodó azért fordult egy bölcshöz, hogy tanácsát kérje, miként győzheti le a halált. A bölcs tanácsa szerint, ha győzni akar a halál fölött, először le kell győznie az álmosságát, és hét nap, hét éjjel kell ébren lennie. Gilgamesnek nem sikerült, elbukott.

Az antik világban az átlagos élethossz 22-30 év volt. Arisztotelész a Kr. e. 4. században a természet bölcsességének tartotta az öregséget. Cicero is ezt a korszakot tartotta az élet legértékesebb szakaszának.

Swift a Gulliver utazásaiban a struldbrug lényekről mesél, melynek tagjai egyre öregebbek lettek és hiába sóvárogtak a halál után, a halhatatlanság átokként ült rajtuk.

Korunk tudósai szerint 130-135 évig is elélhetnének, de az örökletes tényezők, az életmód, az életkörülmények, na és a szerencsétlen véletlenek csökkentik az esélyeinket. (Az illusztráció Cakó Ferenc alkotása)

Powered by Blogger.hu