A tenger azúrkékje, a fák smagdzöld lombkoronái, az égbolt halványkékje, a búzamező aranysárgája, a virágok színkavalkádja… elképesztő színekben látjuk a világot.

Nehezen tudom felfogni, hogy amit látok, merő illúzió, ámbár nem mentes tudományos magyarázatoktól. A vörös rózsa nem vörös, valójában "semmilyen" színű. Én látom vörösnek.

Valaki egyszer azt mondta, hogy "színek nélkül a világ halott lenne”. Nem, csak élettelennek tűnne.

Csodálkozva olvasom, hogy a kék szemem sem kék. Sötétbarna pigment van a szivárványhártyában, fölötte vékony tejfehér réteg található, ezért látszik kéknek.

Az égbolt színét légköri fényszóródás okozza. Légkör nélkül az ég fekete lenne, csak a nap és a csillagok látszanának. A tenger színét a kék égbolt róla visszaverődő fénye, másrészt a víznek a kék színe adja. A virágok színpompája, a gyümölcsök színei számos szerves színezékből fakad. Az őszi levelek látványát az okozza, hogy a klorofill elbomlása után a domináns zöld helyett láthatóvá válnak a növényekben található egyéb színes vegyületek. A szivárvány varázslatos tüneménye nem más, mint a látható fény spektrumának színeiből álló fényív. A Nap sugarait az esőcseppek megtörik és belsejükből visszaverik, mint a prizmák vagy a lencsék. (A spektrum a színeire felbontott fényt, a „szivárványt” jelenti.)

A fény és a szín jelensége, összefüggése régóta foglalkoztatja az embert. Már az ókori indiai védikus szövegekben találunk utalást arra, hogy a fény több alapszínre bontható. Hosszú idő telt el, míg a 19. század elején eljutottak a feltételezésig, hogy az elektromágneses energia hullámként terjed és hogy a fény voltaképpen ennek az energiának egyik fajtája.

Miért látunk valamit zöldnek, pirosnak? Azért, mert azt a színt veri vissza,  a többit elnyeli. Tehát, akkor látunk valamit a zöld valamilyen árnyalatának, ha a látható fény 470-550 nm közötti hullámhossztartományt, pirosnak pedig akkor látjuk, ha a 620-760 nm közötti hullámhossztartományt veri vissza.

Felismerték a kapcsolatot a szemben megtalálható háromféle érzékelő (vörös, zöld, kék) és a színlátás között. Felfedezték, a fény spektrumának létezik az ember által nem látható, de érzékelhető folytatása a hullámhosszakban fölfelé (infravörös) és lefelé (ultraibolya). Az infravörös sugarak továbbítják a nap melegét a Földre. Jótékony hatással vannak az emberi szervezetre, míg az ibolyántúli, ultraibolya, vagy ultraviola sugárzás (röviden UV-sugárzás) bizonyos szint felett káros az egészségre.

A látásunk messze nem tökéletes. Főleg, ha azokhoz a madarakhoz hasonlítjuk, amely négyféle fotoreceptorral (vörös, zöld, kék, ultraibolya), a pillangók pedig ötféle különböző színérzékelő sejttel bírnak, így az ultraibolya tartományban is látnak, és jóval könnyebben megkülönböztetik egymástól a hasonló színeket. A nagy sáskarák áll az élen a 16 eltérő fotoreceptorával. Látószerve képes észlelni a körkörösen polarizált fényt is. Ezen kívül fél szemmel is képesek a térlátásra, és egymástól függetlenül tudják mozgatni szemeiket.

Ha valakiknek, hát a híres festőművészeknek sokat kellett tudniuk a fényről, a látásról, a színekről, a festékek színkeverési technikáiról. Leonardóról köztudott, hogy majdnem annyira foglalkoztatta a színekkel való kísérletezgetés, mint a valóságos művészeti alkotás.

Idővel a festők rájöttek, hogy bizonyos színek veszítenek erejükből, ha egymás mellé kerülnek. A színek tisztasága ugyanis az elrendezésüktől is függ. Kiderült az is, hogy a színek az emberi szemben is vegyülhetnek, nemcsak a palettán. „A fény felbontja a színeket, a levegő rezgése elmossa a szilárd körvonalakat, a felületen reflex-hatások vibrálnak. Ebből a látásmódból következett a sajátos impresszionista festéstechnika: a vásznon apró, tiszta színfoltokat raktak egymás mellé, amelyek megfelelő távolságból nézve optikailag keverednek, és a szemlélőben kiváltják a megfelelő színbenyomást”. Az impresszionisták elsősorban a fény festői voltak, az adott dolgokat úgy ábrázolták, ahogyan adott pillanatban látták.