Grafománia

Az írás valahogy mindig megtalált. Ez jelentette a kályhát, ahonnan elindultam...

Revolvermaps
www.idokep.hu

Hőtérkép

Üdvözöllek!

"Föltettem magamban, hogy bölcsességemben mindent megvizsgálok és kikutatok, ami az ég alatt történik... Láttam mindent, ami csak végbemegy a nap alatt, és kiderült: minden csak hiábavalóság és szélkergetés... Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt: Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének… Ekkor megértettem: nem tehet jobbat az ember, mint hogy örüljön és élvezze az életét".
/A Prédikátor könyve/

Feedek
Megosztás
Jelenlegi látogatók száma
ÁRFOLYAMOK
Legfrissebb hozzászólások
  • Prédikátor: @Eager: Már nem emlékszem, mi volt az ítélet és a neten se találtam erről infót. Talán felfüggesztetett börtönbüntetést kapott az üzemeltető. A halálbüntetés ennél az esetnél semmiképpen nem lenne releváns.
    (2018-10-20 15:03:26)
    A legendás bíró halála
  • Eager: Sajnos, az EU-ban tilos a halálbüntetés kirovása. Pedig igen sokan megérdemelnék, ahelyett, hogy életük végéig az ország tartsa el őket. Engem csak egyetlen dolog, bátortalanít el, nem rehabilitálható az, akin már végrehajtották. És sajnos a leggondosabb vizsgálat, az összes előírásnak való megfelelés, stb... mellet is történhet tévedés, no meg túlkapás is. Hasonló okok miatt ellenzem az eutanáziát is. Biztos vagyok benne, sok pénzre éhes örökös és becstelen orvos visszaélne vele.
    (2018-10-20 13:14:22)
    A legendás bíró halála
  • KŐRBEJÁRÓKA: @Prédikátor: Nem haragszom rájuk, van rokon és haver is aki rendőr. Akkoriban kicsit másabb volt minden. A gyerekcsínyeket is gyorsan még csírájában elfojtották. Attól még próbálkoztunk.
    (2018-10-14 06:33:37)
    Kihallgatás és a rendőri brutalitás

Tanuljunk élni!

Vasárnap hajnalban egy fiatal lány a 112-t hívta. Amikor közölte miért kért segítséget, a diszpécser  azt hitte tréfál. A segélykérő a legnagyobb komolysággal előadta, hogy új cipőt vásárolt, abban ment a szombati buliba. A tipegő felsértette a lábát, ezért elhajította. Mezítláb, sajgó sebbel, nem tudott hazamenni. Telefonján nem volt pénz, így az ingyenesen hívható segélyszámot tárcsázta. Az abszurd esetet felkapta a közösségi média is, egymást érték a poénok. Mi történt valójában? Egy lány, aki már nem gyerek, de még nem is felnőtt, talán azt hitte, szirénázó rohamkocsival mennek érte, mert az a csúnya cipő feldörzsölte a lábacskáját. A diszpécser miután felocsúdott, segítőkészen elkérte a telefonszámot és értesítette a szülőket.

Ennél jobb példát keresve se találnánk annak érzékeltetésére, hogy a felnőtté válás nem egyszerű. Mindenki átesik rajta - ki előbb, ki utóbb. Adódnak hasonlóan komikus jelenetek, mint amikor egy kigyúrt izompacsirta anyucinak nyafizik. Az érettség foka nem csupán azon múlik, hogy valaki betöltötte-e a 18. életévét. A gyermek tovább él bennünk, és tudatosan kell magunkat hozzászoktatni, hogy felnőttként viselkedjünk. Ugyanakkor ismerek olyan 12 éves kisfiút, akinek idő előtt fel kellett cseperednie, miután vak szüleinek és kistestvéreinek ő a látó támasza. Ha már itt tartunk, ott az Y-generáció életkezdési válsága, az ún. kapunyitási pánik. Egyre gyakoribb az is, hogy 30 év körüli fiatalok, merő lustaságból, az istennek sem akarnak „felnőni”, inkább lógnak a szüleik nyakán. A felnőtté válás többnyire évekig tartó folyamat. Sok-sok próbálkozáson, csalódáson, hibás döntésen, kapcsolati válságokon keresztül vezet az út. Itt azonban még nincs vége a történetnek, hiszen létezik időskori naivitás is, amikor újra gyerekesen kezdünk gondolkodni és cselekedni. De addig is, úgy kéne az értelmes célokat megvalósítani, hogy közben ne maradjunk le semmiről. Ha valaki azt hiszi, hogy a hetedik ikszet taposva elég élettapasztalatot gyűltöttem, hogy kitartson a hátralévő kis időre, téved. A nyugdíjasok rágódnak feleslegesen a legtöbbet. Töprengenek a múlton, félnek a jövőtől és kínlódnak a jelenben. Amikor nyáron a Belvárosban külföldi turistákat láttam vidáman, gondtalanul őgyelegni, elámultam. Ilyen is van? Ezek aztán tudnak élni. Ráadásul a korombeli német, angol nők mellett ott virított a párjuk. Nálunk ennek a korosztálynak nagy része özvegy, jobb esetben elvált. Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, bajok vannak a tartalmas (vagyis az értelmes, egészséges, boldog) élethez való hozzáállásunkkal. Ha már nem adatik meg, legalább megkísérelhetnénk, csak egy kicsit örömtelibbé varázsolni. (Ami azt illeti, kellenek hozzá hókusz-pókuszok.)

Nem könnyű a helyünket megtalálni a nagyvilágban, miközben mi magunk is folyamatosan változunk. Nem könnyű eldönteni, hogy mi a fontos számunkra és mi nem. Értelmesen akarunk élni úgy, hogy közben ne maradjuk le semmiről. Weöres Sándor „A teljesség felé c. könyvében azt írja: A gyermekkor természetes igénye: szabadság. S a mai gyermeket szinte ketrecbe kényszerítik.…A felnőttkor természetes igénye: élet. S a mai felnőtt, vagy alig él, vagy maga és mások rovására, rejtek-utakon él. …Az öregkor természetes igénye: nyugalom. S a mai öreg, minthogy korábbi igényei ki nem elégülhettek, még a sír szélén is szabadságot és életet akar…” Érdemes elmerengeni  a bölcs öreg író-költő szavain: „Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem, hogy mijük van; mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik.”

Harmadik létforma?

A virtuális valóságot jobb híján nevezik így, hiszen hogyan lehetne valódi az, ami látszólagos, vagyis nem valódi? Arisztotelész óta tudjuk, van a valóság szerinti és a lehetőség szerinti lét. A harmadik létszféra lenne a virtualitás? Lehet, hogy a "Z" generációnak, vagyis a „digitális bennszülötteknek” ez természetes, nekünk, „veteránoknak” nem az. A hatvanas évek tinijeként a Szenzoráma előtt ülve elvileg átélhettem volna a virtuális motorozás élményét, vagyis azt, hogy bődületes sebességgel száguldok; a motor hangja sztereóban dübörög; a hajamat borzolja a szél; érzem a távoli mezők virágillatát… Csakhogy akkoriban sokkal könnyebb volt felülni egy igazi motorra, mint szert tenni egy nem szovjet gyártmányú szimulátorra.

Élénken emlékszem, amikor a szüleim a ’80-as években tárgynyeremény sorsoláson nyertek egy Videoton Color Star színes tévét, végre lecserélhették az ócska Oriont, aminek a tetejét folyton ütögetni kellett, hogy behozza a képet. Ki se bontották az új tévét, dobozában eladták. Amikor megkérdeztem, „miért”, anyukám azt válaszolta, hályog van a szemén és a színest is fekete-fehérben látja. Ma már változott a hozzáállás: ha a másiknak van, nekem is kell, akkor is ha felesleges.

Videojátékot először az ezredfordulón próbáltam ki. A Csodák palotájába vittem az akkor 5 éves unokámat. Leültünk egy repülős szimulátorhoz, Gergő azonnal tudta, mit kell nyomkodni, profin irányította a gépet, én viszont - az ő legnagyobb örömére – a talajon ripityára törtem a kisrepülőt, és a többi próbálkozásom sem járt sikerrel.

Jött az Avatar 2010-ben, aki élt és mozgott, mind megnézte. A legteljesebb 3D-s élmény ígérete engem is becsalogatott a moziba. Mit mondjak, nem voltam tőle elragadtatva. Az is lehet, hogy a térlátásom nem tökéletes, ezen kívül túl gyors, túl mozgalmas, túl hangos… viszont a forgatásról olvasva megakadt a szemem azon, hogy a rendező két kamerából készített egy 3D-s kamerát. Nocsak, lekoppintotta a jó öreg Wheatstone 1838-as tükör sztereoszkópját? A számítógépes grafikával is készült fantasztikus filmek tényleg látványosak. Kár, hogy a mesék világát idézik és ezekből rég kinőttem. Az Avatar premierje óta is sokat fejlődött a digitális mozitechnika. A világ egyre több pontján kiépített 4D-s vetítőtermek már levegő-, víz-, illat-, mozgás- és vibrációs hatásokkal egészítik ki az audiovizuális élményt.

Tökéletes multimédiás eszközök nincsenek és nem is lesznek, mert az iparág a keresletet csak úgy képes fenntartani, ha folyamatosan fejleszti a technikát és a technológiát. Ebből pedig egyenesen következik, hogy ami ma szenzációs újdonság, holnap már elavult. Ebből meg az következik, hogy a prémiumkategóriás árban nem feltétlen a kiváló funkcionalitás nyilvánul meg.

Jó lenne előrelátni a virtualitás távoli hozadékát. Jó irányban befolyásolja a valóság szerinti és a lehetőség szerinti létet? Maradnak kielégítetlen álmaink, vágyaink, és mi lesz, ha nem?  Egy amerikai tudós 1983-ban úgy vélte,  miközben a videóművészet összeolvad a számítógéppel, mely a filmet szimulációvá formálja át, közösségbe tömörülve annak a régi kettősségnek a megszüntetésére fogunk összeesküvést szőni, amely elválasztotta a művészetet és az életet; a sorsot és a vágyat.

Isteni szikra

Az ihlet sajátos lelkiállapot, amelynek mozgatórugója a tehetség és az önkifejezés vágya. Régebben úgy hitték, hogy a művészt ihletett állapotban isteni, vagy legalábbis túlvilági hatalom szállja meg, az átszellemüléshez pedig át kell lépnie az ember köznapi értelemben vett határait. A kétkedők szerint isteni szikra önmagától nem jöhet létre.  Minden kivételes produktumot valaki másnak a műve termékenyített meg. Plagizálásról szó sincs, ha az inspiráció hatására merőben új alkotás születik. A művészetpszichológia egyebek között az alkotás folyamatát és a műélvezet lélektani összefüggéseit kutatja. Az esztétikai élmény különösebb magyarázatra nem szorul, de minél érthetetlenebb a néző számára a kép, annál kíváncsibb az értelmére.

A rémálmok festőjeként elhíresült Zdzisław Beksiński alkotásai félelmetesek. Barokk, olykor gótikus stílusban ábrázolt életműve mintha tragikus sorsát vetítette volna előre. 1998-ban megözvegyült, rákövetkező évben 41 éves fia lett öngyilkos. A már idős festőt 2005-ben holtan találták Varsóban. Egy drogos fiatal ölte meg, több késszúrással. Azóta is találgatják, lelke mely bugyrából tört elő a sötét vízió; álomszimbolika vagy a halálösztön, amit megjelenít a „vásznain”?

Kelényi György egyetemi tanár szerint a pszichoanalízis népszerűségét megnövelte, hogy olyan kérdéseket is bevont a vizsgálati körbe, mint az álomszimbolika, a szabad asszociáció, a tér és az idő klasszikustól eltérő ábrázolásának lelki magyarázata, a szexuális elfojtások, a halálösztön, a különféle tudattalan komplexusok, a kóros lelki motívumok. Ettől azonban egyelőre nem megy könnyebben a művek megértése. A professzor Freudra utalva rámutat: a művész felfokozott ösztönélete miatt nem tudja elfogadni a valóságot, s ezért a képzelet világa felé fordul. Irreális vágyait az ún. szublimálás, vagyis egyfajta védekező képességgel szellemi síkon elérhető célokká változtatja. Így menekül meg az elfojtás miatti betegségtől. Képzelt világba jut, közel a neurózishoz. A művész a valóságtól ugyanúgy elszigetelődik, mint a pszichózisban szenvedők, de nem kötődik mereven az illúziókhoz, megtalálja a visszautat a valóságba.

A zsenialitás az eredeti felfogásban, látásmódban, ábrázolási technikában is megnyilvánul. M. C. Escher holland grafikusra hatottak a régi mór és arab művészek geometriai tudása. Lehetetlen építészeti konstrukciói ihlették R. Penrose angol matematikust, a „tribád” rajzolóját. A háromszögre emlékeztető test csak két dimenzióban létezik, 3D-ben megépíthetetlen.

A művészetpszichológia egyik szaktekintélye, Halász László is foglalkozik az alkotó folyamat kezdeti felvillanásával, azzal a bizonyos „isteni szikrával”. A tudós kifejti, hogy az ihlet tanulmányozása roppant nagy nehézségekbe ütközik és viszonylag csekély a hozama. A kizárólag interjú módszerrel végzett vizsgálatok, amelyek mintegy felfokozva e módszer általános korlátait, direkt módon arról vallatják a művészt, amiben éppen a pszichológustól várná a felvilágosítást.

Júliusban, születésének 110. évfordulóján láthatja a közönség a mexikói Frida Kahlo első budapesti kiállítását. Frida szinte valamennyi festménye önéletrajzi ihletésű. Képei arról tanúskodnak, hogy életét végig kísérte az erős testi  és lelki fájdalom. Óriási élni akarása a festményein is nyomon követhető. Élénk színeivel jut kifejezésre hatalmas életszeretete. Ő volt az első festőnő, aki leplezetlenül ábrázolta a női testet, a szexualitást, és olyan élményeket, amelyeket csak a nők élhetnek át.

A műbefogadás folyamatát is elemzi írásában Halász László. A katarzis létrejöttében sarkalatos szerepet játszanak az érzelmeink. Az alkotások sikere bizonyos fokig lemérhető azzal is, hogy milyen mértékig képesek empátiát ébreszteni.  A művész megmutatja a világot, ahogy ő látja, megmutatja önmagát is, ahogy a világot látja. Nekem azért tetszenek Kahlo munkái, mert szenvedéseiből gyönyörű képi világot teremtett.

Nem hagyhatom ki a sorból Amrita Sérgilt, a magyar származású varázslatos indiai festőművészt. Nagybátyja, Baktay Ervin közeláll a szívemhez, mert szinte a földim, Dunaharasztin született 1890-ben. Ő is izgalmas személyiség, festőművész, művészettörténész, orientalista, asztrológus, író, műfordító. Amrita édesapja egy szikh arisztokrata, aki gazdag és művelt volt. A lány élete első nyolc évét Magyarországon töltötte. Tehetsége korán megmutatkozott, már ötéves korában akvarelleket festett. 1938-ban feleségül ment unokatestvéréhez, Egan Viktor orvostanhallgatóhoz. Első nagy kiállításának megnyitójára készülődtek, amikor a 28 éves Amrita hirtelen megbetegedett, nem sokkal később kómába esett és 1941. december 5-én váratlanul meghalt. Másnap a hagyományos indiai rítus szerint testét elégették és hamvait a folyóba szórták, így a betegség és a halál valódi oka rejtély maradt. A korabeli pletykák szerint Amrita állapotos volt, és a nem kívánt terhesség megszakítása okozta hashártyagyulladás végzett vele. Édesanyja nem sokkal ezután öngyilkos lett, édesapja súlyos depresszióba esett. Halála után a művész festményeit Indiában nemzeti kincsekké nyilvánították. (A fotók forrása: Wikipédia)

Szoktál filozofálni?

Gyermekként ezernyi "miért"-tel bombázzuk a felnőtteket, mert azt hisszük, a nagyok mindent tudnak. Az igazság az, hogy épp a felnőtté válással veszítjük el a titkokat fürkésző gyermeki kíváncsiságot; azt a képességet, amivel rácsodálkozunk a világra. Érdeklődési körünk szűkül, főleg a hétköznapi történésekre korlátozódik. Hajkurásszuk az anyagi javakat, az idő pedig vészesen fogy. Ez azért baj, mert az élet egyszeri és megismételhetetlen és ami kimarad, az a végén  nem pótolható. De hát akkor mit tegyünk?

Descartes örökérvényű tétele, miszerint "gondolkodom, tehát vagyok" nem feltétlen igaz fordított logikai sorrendben. „Létezem, de vagy gondolkodom, vagy nem.” Albert Schweitzer szerint létezhetnek ifjú bölcsek és meggondolatlan vének is. "A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon. Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről. Az évek múlásával ráncossá lesz az arcod, de ha kialszik benned a lelkesedés, akkor a lelked ráncosodik meg. Gondok, kétségek, az önbizalom hiánya, reménytelenség: mind hosszú évek, melyek nemcsak a testet húzzák le a föld porába, hanem a lelket is. Az ember – akár tizenhat éves, akár hatvanhat – csodára szomjazik, elámul a csillagok örökkévalóságán, a gondolatok és a dolgok szépségén: nem fél a kockázattól: gyermeki kíváncsisággal várja: mi lesz holnap: szabadon örül mindennek. Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid. Olyan fiatal, mint önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmed. Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed. Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság – az ember, a Föld, a végtelenség hírnökeit. Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet."

Amióta eszemet tudom, folyton rágódom, tépelődöm valamin. Messze van ez a filozofálgatástól, de olyasféle. Kattog az agyam, mert hiszem, hogy jó döntéseket leginkább megfontoltan, több szempontot mérlegelve hozhatok.

A filozófia nem haszontalan tudomány. Egyszerű alapigazságokat is megfogalmaz, amely ma már szinte közhely számba mennek. Mégis gyakran megfeledkezünk róluk, amikor például az igazságot kutatjuk, vagy ismerni akarjuk a jövőt. Szókratész az igazságkeresésnél nagy jelentőséget tulajdonított a kétkedésnek, az ellenérvek felsorakoztatásának, hogy ne tévesszen meg bennünket a látszat. Arisztotelész már kétezer évvel ezelőtt megteremtette a jövő reális szemléletének alapját. Szemben a különböző jóslatokkal, mítoszok isteni rendeléseivel azt hirdette, azt kell megfigyelnünk, milyen lehetőségek adódnak a jelenben, amiből a jövőre lehet következtetni. A lehetőség annyit jelent, hogy nem feltétlenül válik valóra, de ez részben rajtunk is múlik.

Élt Dániában a 19. században egy fiatalember, akinek kérdései ma is folytonos önvizsgálatra késztetnek. Úgy élsz, ahogy akarsz vagy kényszerítő körülmények hálójában vergődsz? A sors uralkodik feletted vagy te a sorsodon? Tisztában vagy vele, hogy az élet nem probléma, amelyet meg kell oldani, hanem valóság, amelyet meg kell tapasztalni? Sören Kierkegaardnak különösen azt a mondását érdemes észben tartani, hogy "Két módon tehetnek bolonddá. Az egyik, hogy elhitetik veled a hazugságot. A másik, hogy visszautasítod az igazságot."

Felismerte azt az emberi sajátosságot, hogy az egyén életstratégiájának van egy fő vonulata, amit inkább ösztönösen, mint tudatosan választ. Például a hedonista a külsőségre, érzékiségre hajt, szlogenje "az életet élvezni kell". Amennyiben megrögzötten erre teszi fel az életét, állandóan szorongani fog tartva attól, hogy elveszti azt, amit nem ural. A fiatalság, a szépség, az egészség valóban a legnagyobb kincs, ám nem tart örökké.

Kierkegaard világhírű "Vagy-vagy" című művében azt fejtegeti: egyetlen abszolút vagy-vagy létezik: a jó és a rossz közötti választás. Az nem baj, ha az ember rosszul választ, mert megtudja, hogy a helytelent választotta. Ha pedig olyan helyzetbe kerül, hogy nincs más kiút számára, csak a választás, akkor biztosan helyesen dönt.  Többféle életstádium és többféle választás létezik, mind közül a legsilányabb a nulladik típusú vagyis az értelmetlen, hiábavaló, miértek nélküli lét. Mindössze 42 évet élt és mégis tudta mindazt, amire az átlagember legfeljebb élete záróakkordjaként jön rá. (Magyar felirattal láthatod, ha átváltasz You Tube-ra)


Powered by Blogger.hu