Az agresszió az emberi magatartás egyik legtöbbet tanulmányozott problémaköre. A történelem valójában nem más, mint az erőszakos megnyilvánulások időrendi sorozata. Az emberi természet velejárója, szükség van rá, hogy bizonyos élethelyzetekben megvédjük magunkat. Számos vetülete létezik, ezért szinte minden tudományág vizsgálja. Akadtak érdekes kutatói következtetések: a hatvanas évek börtöneiben találtak olyan sajátos testalkatú férfiakat, akiknél a nemet meghatározó kromoszómaképletben (XY) az Y megkettőződött. A rendellenességről megállapították, ezek a „duplán férfiak” túl agresszívek, vagyis bűneikért kromoszóma-állományuk a felelős. Az elmélet, mármint hogy emiatt lennének agresszívek, megdőlt.

Egyetlen emlékezetes esetet idéznék fel annak érzékeltetésére,  mire képes az ember, ha az agresszió mértékét szabályozó rendszer egyensúlya valamilyen oknál fogva felborul:

Sz. Kolos depressziója miatt pszichológus segítségét kérte, de néhány alkalom után a feleségével együtt úgy döntöttek, hogy további tanácsadásra nincs szükség. 2010. márc. 15-én reggel a férfi tényői otthonuk emeleti fürdőszobájában egy késsel több helyen megvágta magát, de nem ejtett mély sebeket. Ekkor juthatott eszébe, mi lesz a családjával, ha ő már nem él. Tébolyult állapotában úgy döntött, hogy mindenkit megöl. Lement az alsó szintre, fejszét ragadott. A kanapén fekvő felesége fejére hátulról kétszer lesújtott a fejsze élével. Ezután az 5 éves Blankára támadt, a kislány hason feküdt a hálószobában, tévét nézett. Végül pedig a 8 éves Ajnát végezte ki. A gyerekek holtteste mellé vonszolta az anyjukat, közben még kétszer lesújtott rá, mert az asszony akkor még mozoghatott. Ezután a férfi kétszer mellkason szúrta magát, majd a garázsba ment, beindította a láncfűrészt, amivel tizenegyszer saját koponyájába vágott. A forgó él lecsúszhatott a csontról, ezért a nyakához emelte és átvágta a torkát. A halál beálltáig legfeljebb két percet élhetett. A brutális családirtásról annak idején a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatta a sajtót.

Laikusként régóta foglalkoztat, mennyire fejlett az orvostudomány ahhoz, hogy minden kétséget kizáróan megállapítsa, az elkövető bűnöző vagy elmebeteg? Az is lehet, hogy a beteg elme "magáról állít ki bizonyítványt", amikor a fokozott agresszióra való késztetést szabadjára engedi és nem gátolja. Mennyiben felelősek a gének a kriminális magatartásért? - számomra sok a megválaszolatlan kérdés. Főként akkor bizonytalanodom el, amikor azt olvasom: az elmebetegségek és tüneteik csupán töredékét képezik a valóságban előforduló kóros elmeállapotoknak, mert ezek mindig a magasabb idegműködést érintik és végső soron az agyműködés deformációjával járnak. A betegség tünetei meglehetősen színes skálán mozognak, amit tovább árnyalnak az érintett személy egyedi sajátosságai, ezért az egyes betegségtípusok soha nem fordulnak elő önmagukban, mindig valamilyen komplex tünetegyüttesként jelennek meg. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az egyes betegségtípusoknak, szinte végtelen számú átmeneti formája létezik. A legjellemzőbb elmebetegség, amely a kényszer-gyógykezelést megalapozza a hasadásos elmezavar (skizofrénia). Jellemzője, hogy a legkülönfélébb és legellentétesebb tünet együttesek keverednek egymással. A személyiségszerkezetben hasadás jön létre, azaz maga a személyiség betegszik meg és ez okozza az egyes lelki működések megváltozását. Úgy gondolom, végső soron áldozat az is, aki a saját hibás biológiai funkciói miatt követ el erőszakos bűncselekményt. A társadalom védelméhez fűződő érdek pedig felülírja, hogy „csupán” betegnek tekintsük az ilyen embereket, – amíg a fenyegetettség fennáll - a társadalomtól elkülönítik és kényszergyógykezelésben részesítik.

Dr. Haller József biológus „Miért agresszív az ember?” c. könyve számos kérdésre megadja a választ. Azt írta, léteznek olyan pszichikai betegségek, amelyek kórképében gyakran fordul elő az agresszivitás, mint például a poszttraumás stressz-rendellenesség, a depresszió, a már említett skizofrénia, az Alzheimer-kór, és van öt kifejezetten „agresszióspecifikus” pszichikai rendellenesség: antiszociális személyiségzavar, borderline személyiség, időszakos robbanékonyság, viselkedési zavar és ellenkező-kihívó magatartás. Az említett pszichikai betegségeket egy dolog köti össze: az időnként megjelenő, kontrollálhatatlan düh! A szerző szerint az agresszióról még túl keveset tudunk ahhoz, hogy bizonyossággal szólhassunk a bűnözéssel kapcsolatosan a szabad akarat és a belső késztetések összefüggéseiről. A különféle bűncselekmény kategóriákon belül a gyilkosság a legsúlyosabbak egyike, a sorozatgyilkosság pedig különösen az. A természettudós az agresszió okaiként biológiai, lélektani és környezeti elemeket jelöl meg. A vizsgált magatartás hátterének feltárásában kiemelkedő szerepet kap a genetika, az agyműködés, a lelki sérülések és a környezeti hatások.

Három lehetséges gyógymód van az agresszió kezelésére: a műtét, a tabletta és a meggyőzés. Ezek közül egyik sem ad tökéletes megoldást, nem garantál véglegesen eredményt. A genetikai módszer még nem született, de majdani hatása a mai gyógyszerekéhez lesz hasonló, csak sokkal kevesebb mellékhatással. A műtétekkel kapcsolatosan minden érv és ellenérv mellett elmondható, a pszicho-sebészeti beavatkozások betiltása leginkább erkölcsi okokra vezethető vissza. Az agresszió kezelését is szolgáló műtéti beavatkozás során előbb az amygdalotómiát kezdték végezni, amely során az amygdala eltávolítása történt meg, majd a hypothalatómiát, vagyis az agresszió kialakulásáért felelős hypothalamikus zóna eltávolítását. Idővel ezt a kétfajta eljárást együtt alkalmazták. Bár a műtétekkel szemben sok az ellenérzés, mégsem lehet őket teljesen kizárni, hisz sok esetben tényleg ez jelentheti az egyetlen megoldást. A gyógyszerek hatásosak az agresszió csökkentésében, az általuk elért eredmények mégsem véglegesek, csupán a tüneteket kezelik – írta a tudós.