Cirka másfél évezrede élt egy szent ember Afrika római provinciájában. Nem született szentnek, fiatalon kicsapongóan élt. Így írt ezekről az évekről: „Mi volt legnagyobb élvezetem? Szerelmet adni, szerelmet kapni. De engem nem elégített ki a lélek vonzódása a lélekhez: a barátság ragyogó birodalma. Mámoros gőzök szálltak folyton testi vágyaim mocsarából és ifjú erőm forrásaiból, és úgy ködbe, homályba burkolták szívemet, hogy nem tudott különbséget tenni a szeretet csendes derűje és fajtalan kívánkozás sötétsége között.”

Ágoston feltárta bűneit, azt sem hallgatta el, hogy még templomban is voltak parázna gondolatai. Talán ő lehetett az első, aki érzékiségét hozta fel mentségül, s amikor többedmagával lopott, arra hivatkozott, hogy rossz társaságba keveredett. Kábé 19 éves korára kitombolta magát, és idővel akkora változáson ment keresztül, mint kevesen az emberiség történetében. Nem véletlen, hogy később püspökké szentelték.

Mi kell ahhoz, hogy aki megjárja a pokol mélységeit, egy idő után megundorodjon a posványtól, és változtatni akarjon addigi életén? Mi kell ahhoz, hogy vágyódni kezdjen a tiszta érzelmek, az igazság iránt? Nem Isten, hanem jó adag intellektus kell hozzá ami, ha úgy vesszük, lehet isteni adomány.

Ágoston érdeklődése Ciceró műveinek hatására fordult a bölcselet felé, a rossz eredetét kutatta és kitartóan haladt a megvilágosodás felé. Azt követően viszont a boldogságot Isten „élvezetében” határozta meg, ami elsősorban az Úr megismerését jelentette számára.

„Az érzékek világában sok módon lehet valamit jelezni, amit a lélek egy módon ért…” Ágoston arra céloz, eleinte ő is félreértette az Úr szavát. Vagyis, amikor a Bibliában azt olvassuk, hogy „sokasodjatok!” - ne a szexre gondoljunk, hanem azon teremtményekre, amelyek magról szaporodnak. Logikus, hiszen a felszólítás amúgy sincs szinkronban a hetedik parancsolattal.

Szent Ágoston műve az ember legszemélyesebb, legintimebb, belső, lelki világának őszinte föltárása. Vallomás vágyakról, indulatokról, tévelygésekről, bizonytalanságokról, kételyről, s véletlenekről, melyek sorsszerűen határozzák meg életünket, s amikről manapság is sokat gondolkodunk. Nekem az jutott róla eszembe, mennyivel könnyebb öregen erkölcsösnek lenni és ellenállni a kísértésnek.