A gyermekként átélt traumák nem múlnak el nyomtalanul, sokan örökre elveszítik biztonságérzetüket, lelki egyensúlyukat. René Magritte mindössze 13 éves volt, amikor édesanyja a folyóba ölte magát. Bár a holttestét sohasem látta, a vízen lebegő tetem, az arcát eltakaró fehér selyem ihlette későbbi festménysorozatát. A szürrealista belga festő karrierje, ha nem is nyílegyenesen, de idővel révbe ért. Képein filozofikus gondolkodás, ironikus humor, talányosság, játékosság tükröződik. A művészekről köztudott, képesek teljesen elmélyülni munkájukban. Számukra ilyenkor megáll az idő, megszűnik a külvilág. Csak arra koncentrálnak, amivel foglalatoskodnak. Az alkotás folyamata felváltva okoz gyötrelmet, illetve örömet, attól függően, hogy elvárásaikhoz képest mennyire elégedettek a készülő művel. A tehetséggel megáldott, alkotó emberek többször élik át a tökéletes élményt, mint az élvhajhászok, vagy azok, akik örömeik forrását tárgyak megszerzésében látják. 

Mi, átlagos emberek megszállottan hajhásszuk a pénzt, mert megvehetjük belőle mindazt, amiről úgy hisszük, hogy boldogabbak leszünk. Kell lakás, kocsi, tengerparti nyaralás, márkás holmik… a listának se vége, se hossza. Közben egyre frusztráltabbak, egyre fásultabbak leszünk. Szeretnénk kilépni az ördögi körből és boldogabban élni. Hogyan? – ez a kérdés. Csíkszentmihályi Mihály Flow c. könyvében azt írja: vannak gyönyörű és feledhetetlen pillanatok, amikor azt érezzük, ilyennek kellene lennie az életnek. Ez az érzés a tökéletes élmény. Ezt érzi a tengerész, ha tüdejét átjárja a sós levegő és hajója engedelmesen szeli a hullámokat. Ezt érzi a festő, amikor a színek megelevenednek a vásznon és szeme láttára formálódik, kel életre valami eddig nem látott csoda. Ezt érzi az apa, mikor gyermeke először mosolyog vissza rá.

Miért van az, hogy tehetetlenebbül állunk szemben az élettel, mint kevésbé elkényeztetett elődeink, pedig olyan lehetőségek állnak előttünk, amelyekről ők nem is álmodhattak? Azok az emberek, akik túlélték a koncentrációs táborokat vagy halálos veszedelemből menekültek meg, gyakran számolnak be arról, hogy megpróbáltatásaik közepette milyen különleges boldogságot és hálát éreztek, ha mondjuk madárdalt hallottak az erdőben, túljutottak valamilyen nehéz feladaton, vagy megosztoztak a barátjukkal egy darab kenyéren.

Az emberek olyankor a legboldogabbak, amikor azért küszködnek, hogy kihasználják lehetőségeiket. Az, aki megszerezte az irányítást a tudatosan megválasztott célok érdekében saját lelki és szellemi energiája fölött, óhatatlanul is teljesebb ember lesz. Létkérdés, hogy megtanuljuk, hogyan kell munkánkat áramlatélmények sorozatává alakítani. Saját magunkkal való kapcsolatunk és az, hogy mennyi gyönyörűséget találunk az életben, végső soron attól függ, hogy az elménk hogyan szűri meg és értelmezi mindennapi élményeinket. Boldogságunk tehát belső harmóniánkból ered.

Meg kell tanulnunk uralni az elmében zajló folyamatokat. A fájdalom és a gyönyör a tudatban keletkezik, és csakis ott létezik. Amíg engedelmeskedünk a biológiai hajlamainkra épülő, a társadalom által belénk kondicionált inger-reakció mintáknak, addig kívülről irányíthatóak vagyunk. Amíg egy színpompás reklám hatására kicsordul a nyálunk a reklámozott holmi után vagy a főnök zord arckifejezése képes tönkretenni a napunkat, addig nem vagyunk képesek meghatározni élményeink tartalmát.

Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik képesek egy reménytelen helyzetből jó lehetőségeket teremteni, és pusztán személyiségük erejével élni velük. A képesség, hogy valaki kitart az akadályok ellenére is, az a tulajdonság, amit az emberek legjobban csodálnak másokban, és jogosan: valószínűleg ez a legfontosabb jellemvonás, amelynek birtokában nemcsak sikereket érhetünk el, de még élvezni is fogjuk az életet.