A hangulat különös lelkiállapot, összefügg a vérmérséklettel és a személyiséggel. Más, mint az érzelem, bár van hasonlóság a kettő között. Sok esetben a körülöttünk zajló események, érzelmi hatások összegződnek és a hangulatunkat pozítiv vagy negatív irányba befolyásolják. A rossz kedv zavaró, ránk telepszik, mint a köd őszi reggelen. Olykor néhány óráig, máskor  több hétig is eltart. Legtöbbször hagyjuk, hogy elhatalmasodjon felettünk. Sőt magunk gerjesztjük a hangulatspirált, ami örvényszerűen lejjebb és lejjebb húz.  Észre sem vesszük, ez már nem hangulatzavar, hanem depresszió. A szakirodalom szerint az unipoláris depresszióban szenvedők a negatív érzelmekre fogékonyak.

A 17. században Robert Burton  "A melankólia anatómiája" c. művében azt írta:  "a melankólia olyan átmeneti érzelem, amely a legkisebb bú, bánat, szükséglet, betegség, baj, félelem, gyász, érzelem vagy az értelem megzavarásakor jelentkezik. A gond, az elégedetlenség kínt, unalmat és a lélek felzaklatását idézi elő. Mindez ellentétes a vidámsággal, az örömmel, a jókedvvel, az élvezettel. Helytelenül melankólikusnak hívjuk azt, ami unalmas, szomorú, savanyú, idomtalan, rosszakaratú, magányos vagy elégedetlen. Ezek hatása alól senki nem szabadulhat.  A melankólia ebben az értelemben a halandók egyik ismertetőjele. Nem tévesztendő össze az állandósult állapottal, amely komoly betegség."

Amikor rám tör a melankólia, teret engedek neki. Ha tehetem, félre vonulok, olyankor kerülöm a társaságot. Van amikor, hirtelen levonul, olyan, mint a nyári zápor. Képletesen szólva először dörög, villámlik, aztán zuhog végül elcsendesedik. Legtöbbször a kiadós sírás segít. Azt viszont nem hagyom, hogy tartósan befolyásolja a mindennapjaimat. Ez ellen komoly munícióm van, úgy mint: csoki/süti/fagyi, séta a Duna parti erdőben és utána egy pohár rubinvörös bor. És láss csodát, újra süt a nap.