"Minél több a Tudás,
annál kisebb az Egó.
Minél nagyobb az egó,
annál kisebb a Tudás."
/A. Einstein/

Ismerünk önimádó, nárcisztikus embereket és vannak kishitűek, túlságosan szerények, önbizalom hiányától szenvedők. Döntse el ki-ki, hogy a környezetében melyik típusból van több. Mi okozhatja az énkép zavarait? Egyeseknél miért nem működik "normálisan" az önértékelés, önkontroll?

A nárcisztikus ember akkor szenved, ha azt a képet, amelyet önmagáról megalkotott nem tükrözik vissza neki mások. Vagyis nem tüntetik ki különleges figyelemmel, nem csodálják, esetleg még negatív kritikákat is megfogalmaznak vele szemben. Ilyenkor áldozatként vagy meg nem értett személyként kezd tekinteni önmagára, és nem a saját énképe kerül a helyére, hanem védekezésképpen a környezetét fogja még jobban elítélni, lenézni, leértékelni. Ő lesz az az ember, aki “egyedüli normális a sok hülye között”, de eközben szenved is, és nagy valószínűséggel elmagányosodik – olvasom a Stresszdoki Programot elindító Bakos Adolf pszichológus sorait.

Rengeteg ember küzd a kisebbségi komplexussal. Ennek okai között lehetnek: nevelési hibák, alacsony társadalmi státus, a társadalomtól eltérő fizikai adottságok, az ideális-irreális ego és valóság közötti ellentmondás, valamint stresszhelyzetek. Az én (ego) központ ekkor kisebbségi komplexust fejleszt az egyénben, ami irreális énképet vetít a tudatba és további kudarcokat, sőt pszichoszomatikus betegséget is okozhat. Az egyén próbálja ellensúlyozni kisebbrendűségi érzését, de néha végletesen egoistává válik.

A nárcisztikus és az alacsony önértékelésű ember közös jellemzője, hogy túlságosan erős az egójuk. Mindketten túlzott intenzitással foglalkoznak saját sérülékeny énjükkel. Mindketten egocentrikusak függetlenül attól, hogy a külső megnyilvánulásaikban, jellemükben igen eltérőek. (Illusztráció: Georgy Kurasov)