Grafománia

Az írás valahogy mindig megtalált. Ez jelentette a kályhát, ahonnan elindultam...

Revolvermaps
www.idokep.hu

Hőtérkép

Üdvözöllek!

"Föltettem magamban, hogy bölcsességemben mindent megvizsgálok és kikutatok, ami az ég alatt történik... Láttam mindent, ami csak végbemegy a nap alatt, és kiderült: minden csak hiábavalóság és szélkergetés... Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt: Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének… Ekkor megértettem: nem tehet jobbat az ember, mint hogy örüljön és élvezze az életét".
/A Prédikátor könyve/

Feedek
Megosztás
Jelenlegi látogatók száma
ÁRFOLYAMOK
Legfrissebb hozzászólások
  • Prédikátor: @KŐRBEJÁRÓKA: Bánfi helyett vannak új kenceficék. Az Alpecin, dopping a hajnak, de vá.lasztható a hajbeültetés, hajbevarrás is.
    Főleg a németek voltak kreatívak és precízek, de ez a kereskedő a dupla nyerges bringájával rossz lóra tett.
    (2018-05-18 20:21:54)
    Ötletek a múltból
  • KŐRBEJÁRÓKA: Volt és talán még van is Bánfi hajszesz?! Hogy attól is visszanő az emberek haja.Az a biciklis dolog egy jópofa baromság, bár, ezek az emberek nagyon is komolyan vették a találmányaikat.
    (2018-05-18 18:57:17)
    Ötletek a múltból
  • Prédikátor: @mizsima: Ahogy mondják: lusta emberek viszik előre a világot. Apukád tévedett, a nők találták fel egyebek között a golyóálló mellényt, a mosogatógépet, az autó-ablaktörlőt, a körfűrészt... Pihent agyú lehetett a fűthető cipős pasi, sokat gályázhatott a szabadban.
    (2018-05-18 09:01:53)
    Ötletek a múltból

Tavasz a télben

Nagytakarítás közben, a szekrény aljáról kezembe akadt egy fotókkal teli cipős doboz. Tele volt a tunéziai utunk képeivel. Ezer éve nem láttam, a porszívózás megvár.

’93. február 4-én schwechati repülőtérről indultunk. A férjemet az ausztriai repülőtéren  arab terroristának nézték. Barna bőr, izzó szemek és olyan sportos szabadidőruha, amit akkoriban a rossz fiúk viseltek. A biztonságiak a fegyverükhöz kaptak, amikor meglátták. Vicces volt. A Boeing 727-es gép 14.10-kor szállt fel, „Alah segedelmével.” A következő két hét csak arról szólt, amiben addig soha nem volt részünk. Először utaztunk kettesben, anno nászutunk sem volt. Először utaztunk repülőn. Először gyönyörködhettünk az osztrák és az olasz Alpok havas csúcsaiban. Először ettünk bélszínt, lazacot, kapribogyót, amit a repülőn szolgáltak fel. Lejegyeztem, hogy 16.25 perckor pillantottuk meg a Földközi tengert. Húsz perccel később Afrika földjére léptünk, ahol sosem jártunk még.

Az európai télből virágos tavaszba csöppentünk. Pálmafák, zöld pázsit, kamilla virágok, mesebeli keleties épületek… Furcsán éreztem magam télikabátban, csizmában, pulóverben.

A tuniszi repülőtérről Hammametbe buszoztunk, a Le Sultan hotelbe. Az úton egyik ámulatból a másikba estünk. Februárban virágzó mandula-, narancs-, és fügefaültetvények. Folyton termő fák, egyszerre telis tele virágokkal és érő gyümölcsökkel. Illatos olajfaligetek. Elhaladtunk szegény negyedek mellett is. Kétségem sem volt afelől, hogy az átlagember itt nyomorban él. A turizmus fontos megélhetési forrás, de nem a szegényeknek.

A négycsillagos hotel álomszép, minden ablaka a tengerre néz. A bejáratnál magyar felirattal köszöntöttek, üdítő itallal, svédasztallal fogadtak. Először láttam tengert, nem tudtam betelni a látványával, morajlásával. Reggel friss kenyérillatra ébredtünk, ott sütötték a hotel alagsorában. A pazar reggeli után első utunk Nabeul-be vezetett, a tevepiacra. Hogy mit kerestünk ott, azt csak a programszervező tudta. A bazársoron vettünk egy tevebőrből készült táskát és egy sivatagi homokkövet. Miután visszaértünk a szállodába, Tibort kicsaltam a strandra. A víz lehetett 16 fok. Ki nem hagytam volna a fürdőzést, bár riasztó volt a sok szikla. A páromat csak úgy tudtam becsalogatni, hogy hozattam a pincérrel egy buchát (fügepálinkát) és kilátásba helyeztem, hogy nélküle vízbe fulladok. Az előbbi, vagy az utóbbi hatott.

Hammametben sétáltunk, amikor a párom észrevette, hogy van valami a hátamon. Kiderült, hogy amikor egy helybéli iskola mellett haladtunk el, valamelyik kamasz a hátamra ragasztott egy centlit. Megkértük az egyik magyar, de arabul értő útitársunkat, hogy fordítsa le. Ha jól emlékszem azt mondta, szerelmes ifjoncok afféle üzenete a kedvesük számára. Egy kissé megfakult, 20 éve őrizgetem.

A következő napon a tuniszi Bardo múzeumba látogattunk. A 13. században egy arab főúr palotája volt. Csodálatos római és bizánci mozaikok, pun és római szobrok, valamint korai iszlám remekművek gyűjtőhelye. A tárlat egyik különlegessége az I. századi hajóroncs feltárásakor talált kincsek sokasága. A főváros közelében található Karthágó, amit turista nem hagyhat ki. A karthágói föníciaiakat a rómaiak nevezték punoknak. Iskolai tanulmányokból mindenkinek rémlik Hannibál neve. A híres karthágói hadvezér elefántokkal átkelt az Alpokon, több győztes csatát vívott a rómaiak ellen. A harmadik pun háborúban azonban a rómaiak kerültek fölénybe. A karthágóiak a rabszolgaság helyett, inkább a biztos halált választották. Tőlük származik a mondás, hogy „jaj, a legyőzötteknek”. A hősies ellenállás ellenére a rómaiak a várost földig rombolták és a legenda szerint sóval hintették be.

A kéthetes út során sokfelé jártunk. Megcsodáltunk El Jemben az ókori világ harmadik legnagyobb amfiteátrumát. Matmatában megtekintettük a hegyoldalba vájt, ma is lakott berber barlanglakásokat. Aztán a Szahara felé vettük az irányt. Tozeur közelében forgatták a Csillagok háborúja egyik jelenetét. Ez azonban a mi utunk után évekkel később volt. A táj valóban fantasztikus. A Dar Cherait múzeumban láttuk a régi tunéziai uralkodók kincseit. Voltunk sivatagi túrán, utaztunk homokviharban, amikor az orrunkig sem láttunk. Na és vettünk egy kitünő üzleti érzékkel megáldott arab kisfiútúl szuvenírt egy dínárért (100 forint), miután kibontottuk, sárga sivatagi homokot találtunk benne. Kirándultunk az Atlasz-hegység vidékein, jártunk jégpáncélként csillogó sóstó partján.

Nem emlékszem mennyibe került ez az út, talán kettőnk egyhavi fizetésébe. Lett volna millió fontosabb helye. Utólag tudom, hogy a világon a legjobbra költöttük.

Az első bevásárlóutam

Legutóbb december elején számoltam be arról, hogy oktató melletti tízórás vezetés után, kimerészkedtem a kapun egyedül a kocsival. Van jogsim, de 20 éves és soha egyetlen percig sem vezettem vizsga után. A férjem halála után viszont égető szükségem lett az autóra, mert a sok cipekedéstől meggebedek. Íme a folytatás...

Tíz óra után teszteltem magam. Hamar rájöttem, hogy szükségem van további gyakorlásra és befizettem újabb 10 órára. Azt is eltelt, az oktatótól úgy váltam el, hogy másnap felhívom és megmondja, melyik napon, mikor folytatjuk... Tudat alatt sejtettem valamit, mert búcsúzóul kezébe nyomtam a magammal vitt újságot. Egy megrázó autóbalesetről szóló cikkem fölé firkantottam, hogy köszönöm a türelmét és a szakszerű munkáját, remélem, hogy velem ilyen szörnyűség soha nem történik meg.

Egy hálátlan dög vagyok, mert soha többé felé sem néztem.  Utólag úgy érzem, örült, hogy megszabadult tőlem. Rengeteg csinos, fiatal lány lesi a kegyeit.

Egy szó, mint száz, húsz óra gyakorlati oktatás után úgy döntöttem, hogy az alapokat elsajátítottam a többi talán magamtól is menni fog, de ha nem, a lakóhelyem közelében keresek oktatót, akivel elsősorban a környéken fogok közlekedni.

Őszintén szólva, legszívesebben soha többé nem ültem volna autóba, de semmi kedvem a gebedéshez, ezért minden másnap kikocsikáztam. Nem csúszos időben, nem csúcsforgalomban... kisebb nagyobb köröket róttam az aszfaltos utcákon. Nagy örömömre szolgált, hogy nem gázoltam el egy nagyon hülye kutyát, aki a kocsi baloldala felől egyenesen a kerekek alá futott. Fékeztem, hál' isten nem állt belém hátulról senki. Egy kanyarban volt bátorságom elhaladni a félsávot elfoglaló, hatalmas munkagép mellett, előtte azonban felvettem a szemkontaktust a magasban ülő vezetővel. Jelzett, hogy mehetek, hát mentem. Szándékosan betértem egy zsákutcába, hogy vajon meg tudok-e fordulni. Vért izzadtam. Rükvercben  10 centire álltam meg egy útszéli fától. Fülembe csengett az oktatóm szava, "arra felé nézz, amerre haladsz, tekerd hátra a nyakad!" Ezt utáltam, mert akármennyire erőlködtem, a szemüvegem szárán és fejtámaszon kívül alig láttam valamit. Az a fa egészen meggyőzött.

Tegnap egész nap köd volt, ez az idő nem tanoncoknak való. Ma kora délután végre kisütött a nap, jók voltak a látásviszonyok. Akkor irány a Tesco, megyünk vásárolni! Kényelmes tempóban áthaladtam a falun, az országúton 60 km/h a megengedett sebesség, négyesbe raktam a váltót, és haladtam hatvannal. Gyér volt a forgalom, ahogy arra számítottam. Húsz perc múlva áthaladtam a körforgalmon és meg is érkeztem a bevásárlóközpontba. Ott parkoltam, ahol a kutya se. Az út 6 kilométer volt oda, kissé leizzadtam és úgy elfáradtam, hogy legszívesebben szúnyokáltam volna egyet a parkolóban, csakhogy az idő sürgetett. Szürkület előtt hazahúzok, mint a vadlibák. Mára több dicsőségre nem vágyom. 

Eredeti vagy hamis?

Néhány éve különös akcióval hívta fel a figyelmet a műkincshamisítás elleni kilátástalan küzdelemre egy jó nevű fővárosi galéria. Máglyát raktak hamisítványokból és az utcán elégették. Így próbálták a jogalkotók figyelmét felhívni, hogy a börtön nem szegi a hamisítók kedvét. Merthogy a legritkább esetben kerülnek oda. Nem bűn, ha valakinek hamis Aba Novák képpel van kitapétázva a lakása. Még akkor sem, ha ott találják a festőeszközöket. Büntetésre akkor számíthat, ha éppen a vételárat veszi át a megtévesztett vevőtől.

Csak találgatni lehet, hogyan került az eredeti Csontváry Kosztka képre Gulácsy szignója. Az nem lehet, hogy elfelejtette, hiszen a munkáit sohasem látta el kézjegyével. Valaki ezt hiányolta és úgy gondolta, mindegy ki a festő, csak híres legyen, hát ráírta az első eszébe jutó nevet.

Nagy port vert fel annak idején egy másik magángyűjteményből származó védett festmény históriája is. Egyik múzeumi szemlén állványra tették a névtelen velencei festő munkáját. Tátrai Vilmos művészettörténész felkiáltott, hogy ez Tiziano műve, de legalábbis köze lehet hozzá. Megmosolyogták, annyira hihetetlennek tűnt, miközben egyre több érv szólt mellette. Úgy árverezték el, hogy „Tizianónak tulajdonítva”. Végül bebizonyosodott az eredete és 140 millióért kelt el. Jelenleg a Szépművészeti Múzeumban látható.

Sokféle módszer létezik annak megállapítására, hogy egy festmény eredeti vagy hamis. Ezek közül az egyik, amikor a mű születésének idejét próbálják behatárolni. Elsősorban olyan pigmentekre kíváncsiak, amelyeket a modern festékipar állít elő és gyártásuk beindítását határozott időponthoz köthetik. A titánfehér ebből a szempontból kiemelt jelentőségű.

– Két Rippl-Rónainak mondott kép eredetisége vált kétségessé, amikor a röntgendiffrakciós felvétel titánfehér rutil változatát mutatta ki – ejt ámulatba Velledits Lajos festőművész, restaurátor. Mivel a Rippl-Rónai 1927-ben meghalt nem élhette meg e festék bevezetését. A képek tulajdonosa azonban megpróbálta bizonyítani a művek eredetiségét. Felkeresett egy kollégát a képekről készült különleges vizsgálat grafikonjával, amely elemzést a Központi Fizikai Kutatóintézetben végeztetett el. Ezzel az eljárással roncsolás mentesen meghatározhatóak a fémek, így a titán is. Ezt követően felütötte az egyik festészeti kézikönyvet és ennek alapján szakvéleményében megerősítette, hogy a titánfehér 1870 óta ismert. Tehát Rippl-Rónai palettáján előfordulhatott. Csakhogy az általa használt Kurt Welte könyv a valósághoz képest fél évszázaddal korábbra teszi a festék megjelenését. A titánfehér történetének alapos ismeretére volt szükség, hogy ezt megcáfolhassuk. A festészetben a fehér pigmentet adó titándioxiddal 1908 óta kísérleteztek. 1916-ban megindult a titánfehér gyártása, amelyet csak a háború szakított meg. 1938-ban az anatáz kristályformájú titánfehéret a rutil változat követte.

Fantomkép-rajzoló

Próbáltátok már leírni egy ismerősötök arcát? Netán egy olyan emberét, akit csak néhány pillanatig láttatok? – már ez is művészet. Hát még, ha a szemtanú hevenyészett leírása alapján megrajzolt portré hasonít a keresett személyre. Na, az aztán művészet a javából. A zuglói rendőrkapitányságon találkoztam évekkel ezelőtt Simon Zoltán képzőművésszel, aki fantomképeket is készít.

­- A sértett elmondja, hogyan nézett ki a feltételezett tettes, aztán ennek alapján elképzeli az arcát, amit lerajzol? Nagyjából ez a munka menete?

- Nem. A nyomozó, vagy a bűnügyi technikus a sértett elmondása alapján számítógépről válogatja ki gyanúsítottra leginkább hasonlító arcrészeket. Egy speciális program segítségével tökéletesítik az arcot: hajat, orrot cserélhetnek, szakállt-bajusz pingálhatnak, leradírozhatják – avat be a részletekbe a grafikus. Az általam készített rajzok karaktert jelenítek meg. Például, ha a feljelentő nem emlékszik arra, hogy milyen volt az elkövető szemöldöke, akkor más irányból közelítem meg kérdést: agresszív vagy derűs a tekintete? A rajz támpontot ad a nyomozónak ahhoz, hogy merre induljon, kit keressen.

- Mit tapasztalt, milyen az emberek megfigyelőképessége?

- A bejelentők mintegy fele jól emlékszik, használható információkat közöl.

- Voltak hírhedt „modelljei”?

- Nem kísérem figyelemmel még a kiemelkedő bűntények gyanúsítottjainak a további sorsát sem. Azt tudom, hogy az életellenes és a gyermekek sérelmére elkövetett bűnügyeknél megmozdul a közvélemény és égnek a telefonok.

- Az emberek életkorának ábrázolását technikailag hogyan oldja meg?

- A trükk egyszerű, minél több az árnyékolás, a tónus, annál öregebbnek tűnik az arc.

Úgy tűnik, a művésznek ebben a grafikájában visszaköszön a "fantomkép" lényegi kérdése: a rajz hasonlítson a keresett személyre. De melyik az egyik és melyik a másik?  Persze az is lehet, hogy egy ártatlan modellt és a róla készült portrét látjuk.

Olykor döbbenetes a hasonlóság általában véve a fantomképek és a körözött személyek között. Erre az alábbi linken láthattok példákat: http://osztod.hu/mennyire-hasonlit-a-bunozokrol-rajzolt-fantomkep-es-az-elfogasukkor-keszult-foto/

Fűzfapoéták

Petőfi jól sejtette, eljő az idő amikor költőből Dunát lehet rekeszteni.

"(...) Fogj tollat és írj, hogyha van erőd
Haladni, merre más még nem haladt:
Ha nincs: ragadj ekét vagy kaptafát,
S vágd a földhöz silány dorombodat!"

 

Ahogy az lenni szokott, minél tehetségtelenebb valaki, annál zseniálisabbnak hiszi magát, így a fűzfapoétáknak eszébe sem jutott, hogy megfogadják Petőfi ajánlásait. Közülük a leghíresebb egy szatmári parasztlegény, hazafi Veray János. A fűzfapoéta kifejezés is tőle ered. Veray adott a hívnevére, ha valakinek nem tetszett a műve, sérelmét versben bosszulta meg, amelyet megrovási kalandnak nevezett:

"Hogy a pöfögő kása mázolja be a pofád melegen,
Ezt kívánjuk te füles számosan és elegen,
Nekem reklámot csináltál te éretlen fejű Tamás,
Azt mondom, tedd le a tollad, légy inkább kanász."

(Írtam: 1895. júl. 15. és 16-án mérgemben Szolnokon.)

Egy másik gyöngyszem a vándorköltő tollából:

"Üres a fejed, mint a véka
marczangoljon meg a béka"

Veray haláláról Ady 1905-ben a Budapesti Naplóban így emlékezett meg: "...Valaki volt. És ritka ember vette komolyabban önmagát, mint János... Kár, hogy elment az öreg. Valaki volt, s olyan kevés nálunk a valaki. Furcsa lesz, hogy nem lesz. De ízlésünk gondoskodik róla, hogy néki légyen utódja… Íme kezdünk az ő módján verselni…”

"Petőfi stílusában" több mint tízezer rigmust faragott Misik Jani népköltő:

"Széles, lapos a nagy róna,
Mintha gyúródeszka volna."

 

Rejtő kitalált sírásó figurája „majdnem” fűzfapoéta. "Pipacs, a fenegyerek" jókedvében olykor dalra fakadt, amit ő komponált és a szöveget is ő írta. "Amikor először láttam a temetőben, fütyörészve, fél kezét zsebre dugva locsolta a virágokat, olykor nyájas pillantást vetve a füvön elrendezett, türelmesen várakozó harminc-negyven halottra; kis, fekete matrózsapkája mellé néhány szál mimózát tűzött, és egyet rántva a nadrágján, halk gégehangon, ütemesen dúdolta:

„Fel hát, fel hát, ti kedves tetemek,
Jön a Pipacs bácsi, és szépen eltemet,
Trallala, trallala, csak ne féljetek."

 

Mint, minden rendes sírásó Pipacs is szerette a pálinkát. Ahogy kell, ivott munka előtt és után. Imbolygó járással elindult a kocsmába és közben dudorászott:

„…Fel hát most, cimborák!
Hová megyünk, hová megyünk?
Iszunk, trallallala...”

Talpas Károly, ha ma élne, a bulvár sajtóban lenne a helye. Egyik verse, Nagy szerencsétlenség címmel nem jelent meg:

"Ezernyócszázkilencvenhét,
Nagy szerencsétlenség történt.
A Nemzeti Szállódában
Takarítottak javában,
egy asszony ablakot mosott,
Szerencsétlen lepotyogott."

Szavak szárnyán

A költészet gyöngyszemeiben ott rejtőzik minden, amit az emberiség megélt: szerelem, gyönyör, szenvedés, elmúlás... Mindegy, hogy a rímfaragó mely korban, a világ mely szegletében él(t). Azt érzi, amit mindenki, de érzelmeit, gondolatait úgy fejezi ki, ahogy senki más. Olyan magasságokba repít, ahová nélküle sosem jutnánk el.

Kapásból rávágnám, hogy az igazi poéták kivétel nélkül hibátlanok, mi több, földre szállt angyalok, hiszen lehetetlen, hogy a szép szavak, nemes gondolatok gonosztevőt takarjanak. De hát tudjuk, semmi fehér és semmi sem fekete…

Kezdjük a sort Néróval, aki inkább volt őrült, mint költő. Zsarnoki tetteivel, hírhedt művészi ambícióival írta be nevét az ezeréves Római Birodalom történetébe. Az intelligens ifjú otthonosan mozgott a klasszikus irodalomban, közepesnél jobb verseket fabrikált. Néró Senecától azt tanulta, hogy viszonylagos mit tekintünk jónak és rossznak. A cél szentesíti az eszközt. Igazoltnak látta vérengzései jogosultságát. Az őrült császár sokakat megihletett. A lengyel Sienkiewicz megírta Néró és a korai kereszténység históriáját, a Quo Vadist, amelyért Nobel-díjat kapott. Kosztolányi "Nero, a véres költő" c. regényében a téboly határtalan elhatalmasodását ábrázolja. 64-ben Róma kigyulladt és hat nap alatt leégett. A szóbeszéd szerint a várost Néró gyújtatta fel, mert a lángokból akart ihletet meríteni Trója pusztulásáról szóló költeményéhez.

Nagy bajban lennék, ha Sade márki verseket és nem regényeket írt volna. Ami azt illeti, ő nem bújt álarc mögé, személye és művei tartalma fedte egymást. Nála sincsen jó és nincsen rossz, az ember az erősebb jogán minden szenvedélyét kiélheti, még úgy is, hogy a gyengébb szenvedéséből meríti a kéjt. Sade márki fantáziája máson sem járt, csak a szexuális és egyéb testi perverziókon. Nem véletlen, hogy az utókor a nevéből képezte a szadizmus fogalmát.

Listi László köpcsényi gróf a 17. században élt költő. Verses munkáinak gyűjteményét 25 évesen jelentette meg: "Magyar Márs avagy Mohách mezején történt veszedelemnek emlékezete" címmel. A gróf kicsapongó életet élt. Nagy vagyona ellenére örökös pénzzavarban szenvedett. Listi a nép babonásságát arra használta fel, hogy a kíváncsiskodókat távol tartsa. Ördögi könyveket másolt, éjjel misét mondatott az akasztófa alatt, éjfélkor fazekakat ásott el a keresztúton, tele az ördög számára mindenféle étekkel, hogy ezért az ördög neki olyan erszényt adjon, amelyből soha nem fogy ki az arany – legalábbis ezt hitték. A nép azt híresztelte, hogy az ördöggel cimborál, s kerülték a várát. Elérte célját, nem fürkészte senki a titkos tetteit. Az emberek hajmeresztő történeteket kezdtek suttogni gyilkosságokról, méregkeverésről és véres orgiákról. Előbb csak titokban beszéltek a rejtélyes bűntettekről, majd megvádolták. Végül is nem ezekért, hanem hamis pénzverésért vérpadon végezte.

Vannak a 20. századi költők is, akiknek megítélése nem egyértelmű. Közéjük tartozik Kecskési Tollas Tibor egykori csendőrhadnagy, akinek személyét (nem a költészetét) sok támadás érte. Az ő verse a Fenyők, amelyet az előző posztban olvashattatok.

Fenyők

t
i

levelű
csend kupolái
örök-
zöld fenyvesek
a hó
alól is reményt szikrázni
csak zengjetek!
Isten nélküli istállók mélyén
ti őrzitek a szárnyatok alá menekült
Kisdedet.
Túl: arasznyi ágaitok szalmazsákokba rejtve,
ha őrök
elkobozzák, rabok szabad szívében nyit tovább!
Némán is hirdessétek e gyűlölet-rengetegbe':
csak a
szeretet
tehet
csodát.

A legendás bíró halála

A sors különös fintora, hogy a 75 éves Pálinkás György büntetőbíró nem természetes halállal hunyt el. Rendkívül szigorú bíró hírében állt. Pályatársai a jogalkalmazás művészének tartották. A Legfőbb Ügyészség akkori szóvivője szerint halálos ítéleteinek megalapozottságát a szakma, a jogtörténet soha nem kérdőjelezte meg. Felesége  otthonában fogadott 2006-ban:

­- Krúdy világa közel állt hozzá abban is, hogy imádta a finom falatokat – kezdte az elején Réka asszony. ­ 2004. febr. 28-án, szombaton családi körben ünnepeltünk egy budai vendéglőben, ahol gyakran megfordultunk. Csülköt ettünk, én csak csipegettem. Másnap panaszkodott, hogy egy szemernyit sem aludt. Én sem voltam teljesen jól, de hamar elmúlt. A párom este felhívta a doktort, holott ha csak tehette messze elkerülte. Ettől megijedtem. Hétfőn úgy tűnt jobban van, krimit olvasgatott és ettől egy kissé megnyugodtam.  Délután viszont mentőt kellett hozzá hívni, pár perccel éjfél után férjem a kórházban elhunyt.

Néhány perces szünet után az özvegy könnyeit elfojtva folytatta.

­- Büszke ember volt, aki nem félt a haláltól, de rettegett attól, hogy a betegség kiszolgáltatottá teszi. Amikor átnéztük az íróasztalát, találtunk benne egy lekörmölt verset:

„Uram, ki annyi kínt megélt,
könyörgök nem az életért.
A szép halált add meg nekem!
Váratlan jöjjön, hirtelen.
Mint bódult álom, alkonyat.
Estébe hulló arcomat
ne szántsa kín, emlékezés,
mely ismeretlenébe néz.
Ne legyek senkinek teher,
minden szánalom földrever.
Emelt fővel nap sugarát
szívjam magamba, ezerág,
karommal nyújtózzak tovább,
állva haljak meg, mint a fák”.

Pontosan így halt meg – fejezte be az özvegy.

A toxikológiai vizsgálat kimutatta a clostridium perfringens baktériumot, amely a csont közelében telepszik meg, és ha a húst nem megfelelően kezelik, szaporodni kezd és toxint termel. Ez a méreg az idős, legyengült bíró számára végzetes volt. A vendéglő üzemeltetője ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult eljárás.

Nagy büdös helyzet

Magyarország jobban teljesít! – de, tényleg. Ezt a következtetést vontam le abból, hogy hárommillió koldus országából a büdös lábak országává fejlődtünk. Aki nem tudná, lezárult a MediPed országos lábszagkutakotása. Megállapítást nyert, hogy csakis a halra érvényes, hogy a fejétől bűzlik.

A félreértések elkerülése véget tisztázzuk, nekünk, nőknek sosem volt és sosem lesz izzadságszagunk, pláne nem lábszagunk, ellenben egyes férfi családtagunkkal. Cipőjükből orrfacsaró szag árad, amely közömbösíti a legfinomabb illatú parfümöt.

Remélem, nem okozok diplomáciai feszültséget azzal a kijelentéssel, hogy a kínai lábbelik nagyban felelősek a kialakult helyzetért. A műbőrből készült cipők, csizmák belseje műszálas és nem szellőznek benne a tappancsok. A nyirkos melegben szaporodni kezdenek a gombák. A tornacsukában a láb szinte megerjed, mint a nyári cefre, és aki ezt letüdőzi, könnyen a budakeszi szanatóriumba köt ki.

Ha valaki azt hiszi, hogy a cégnek nincs jobb dolga, mint a lábszagunk iránt szaglászni, alaposan téved. A szellemirtók mintájára lábszagirtó kampányba kezdett, a Mediped Cipőfertőtlenítő kütyüvel fertőtleníthetjük a lábbeliket.

Bukta

Tíz óránál tartok. Eljött az idő, hogy kimerészkedjem a kapun egyedül a kocsival. A gyengébb idegzetűeket megnyugtatom, van jogsim, csak vizsga után soha nem vezettem, mellesleg közben eltelt 20 röpke év.

Pár hete beiratkoztam tanfolyamra, az oktató a fiam lehetne, de ez egyikünket sem zavar. Szóval elérkezettnek láttam az időt egy óvatos körre, a házunk körül, egy kevésbé forgalmas helyen. Az első utcácska simán ment, a keresztező jobb kezes utcánál körül néztem, ahogy a nagykönyvben megvagyon írva és becsorogtam. A második utcából fordultam volna a harmadikba, de azt hiszem nem húzódtam eléggé jobb szélre és a szemközti irányból beforduló autó nem fért el mellettem kellőképpen. Lányos zavaromba lefulladtam. A fiú egy darabig farkasszemet nézett velem, nem tudta, mi újság. Aztán valahogy betuszkolta a sávjába az autóját és gondtalanul elhúzott. Indítottam és végre bekanyarodtam, egy másik szembejövő autó miatt elfelejtettem a saját utcámba befordulni. Egy cifrát káromkodtam, ahogy az autósok szokták. Közben bepárásodott a szélvédőüveg. A fenébe, a fűtés-szellőztetésig nem jutottam el a gépkönyvben. Lassan véget ért az út, a forgalmas útra nem mehetek, visszafordulni pedig itt nem tudok. A festékbolt melletti parkoló jelentette a menekülőútvonalat. A hatalmas pocsolyát megkerültem és baj nélkül haza evickéltem. Az ipszilonnal nem kisérleteztem, orral bementem a kapun. Azon nem tépelődtem, hogyan fogok kitolatni. Veszélyes, mert nem látok ki az utcára a kerítéstől. A témát elnapoltam. Másnap tereprendezést tartottam a kertben, minden követ elhordtam az útból és csináltam egy piruettet a kocsival. Ismét orral kifelé parkolok. Végül is, nem törtem autót, nem gázoltam gyalogost, de ettől függetlenül megbuktattam magam és a következő tíz órát már befizettem.

Egy csokorba gyűjtöttem az oktató kedvenc kifejezéseit:

- Indulj már! Zöldebb nem lesz!

- Lassíts, kuplung, fék - megállsz!

- Nem látod a táblát?

- Mire jó az index?

- Gázt neki, lobogjon a hajunk!

- Könyörgöm, ne nyomd annyira...!

- Szállj már le a kuplungról!

- Mi lesz, szedd alá!

- Tekerd, tekerd..!

FOLYT. KÖV.

Powered by Blogger.hu